Majd ha havas széllel ébreszt a reggel
megfáznak ingükben a fák
a madársereg már nem fészkel
kihalt, üres lesz a világ.

Majd ha befagy a lelkek udvara
atombomba gurul a réten
mond mi lesz a földdel, emberrel
ha nem lesz többé menedéke.

Majd ha havas széllel temet egy hajnal
lefekszem egy nyárfa tövébe
elmondom, milyen ott az ...

Az ismert is lehet idegen,
egy vak pillanat hályogos szemében,
kipukkannak telhetetlenségünk gömbjei,
vérzenek a madárfészkek,
rabul ejtenek szörnyszenvedélyek,
arcunkra ráncul az idő,
meg nem valósult terveink
halott virágain
jajgatnak fájdalmaink,
mert elégnek a máglyán,
gyávaságunk hamuján.

Madárnak lenni jó lehet
szárnyalni, mint egy üzenet
suhogni a messzeségen át
érezni azt, hogy van Isten
szabadsághoz nőni simulni
akár a virág és a nyár
kapaszkodni szélbe és időbe
jókedvű felhők rengetegébe
s mindig dallal érkezni
vinni egy madárcsőr- éneket.

Szeretem a délutánokat,
ahogy tágra nyílt szemel
benéznek szobám ablakán,
és némán csüng a szó,
könyökig felhúzza magán
az időt,
s mint öreg bölcs emeli arcát.
Szeretem a munka utáni gondolatokat,
ahogy megméretkezik az ember,
álmodó terveit szövi
lapozgat élete könyvében
s emlékeit idézi.
Szeretem a felejthetetlen ...

Megmosakszik a föld,
megmossa lányait, fiait,
törülköző a nap,
letörli könnyes arcodat,
majd megfésül a szél,
eső után,
oly szép és ifjú a Világ.

Tűnőn térdelnek kicsiny nyomok,
pillanatokba bomlanak a múlt virágai,
átkelnék az óriás hídon,
ha várnál rám a túlparton

Elégtek gyertyák ezrei,
faggyúba zsibbadnak szokásaink,
várok jóra, örömre
félrevert harang a szívem.

Üzennek fék, virágos rétek,
fekete pettyes pillangók,
zokog az eke a barázdák ...