Nagyszüleim kiknek könnye hull képemre,
Kik végig nézték, hogy felnőttem végre,
Ti kik kiálltatok melettem mindenben,
Örökké bele vagytok vésve a szívembe!

Édesanyám ki ezt a képet kezében tartja,
S gyermek korom öröm könnyekkel siratja,
Kinek drágább vagyok mindennél,
Hidd el én szeretlek mindörökké!

Ha erre a képre nézel s könnycsepped ráhullik,
Akkor érzed majd úgy, hogy ez a lány neked hiányzik,
Barátnőd ki szeretett, ki kiállt meletted és vigyázott rád,
Ki sokat gondol majd a jövőben rád!

Nincs még egy olyan emer kinek mondhatnám, hogy apa.
Hiányzik szava, hiányzik kedves mosolya,
Hiányzik barna szeme, s sötét haja,
De leginkább ő maga,
Mert ő volt a világ legjobb édesapja!

Holt hajnalok fájó hangját
sírja az őszi táj,
fénye kopott, fényért kiált,
a Nap nem melengeti már.

Foghíjas fák hajladoznak,
hol madárszó volt, csend honol,
gyümölcsei rég lehulltak,
águkkal csak a hűs szél táncol.

Messze iszonyat füstje száll,
oly jó volna elmenni már,
esti dalok könnyeivel
a szív messzi hajóra ...

Már most csak arra gondolok,
Jön a holnap, s öledben tart karod.
Nem tudok elképzelni ennél szebbet:
Lenézel rám,és azt mondod szeretlek!
Ajkaid izét ajkamon érezni,
Nyakad húsát nyelvemmel izlelni,
Bóditó fürtyeid énream borulnak,
Legszebb pillanata lesz ez a holnapnak!