Nem tudom miért,
nem ezt érdemlem...
A keserűség marja lelkem.
Fájdalom íze ajkamon,
nem bírom már,elűzni,
csak ennyit akarok.
A harcot már meguntam
nem tudom mit tegyek,
testem-lelkem remegteti a félelem.
Szívemet nagy súly nyomja
a szó, a kimondás gondja,
hogy elmondhassam félelmeim:
a mindenhol egyedül sérelmeit.

Ottan lenne csudajó,
Hol nyerít a pejva ló.
Barna, tarka, hófehér
Istállóba belefér.

Széllel szemben csatáznak,
Legelőre patáznak,
Széna - száraz eledel,
Friss zöld fűszál ott delel.

Volt egyszer egy tarka macska,
Kicsit talán csacska bacska,
Egér koma kópéssága eszén túltett.
Óh, a fránya szürke piciny sajt-cincogó
Nem volt olyan nagy naplopó,
Mint nyávogó üldözője,
A gyűszűnyi lyuknak őre.
Macskánk hasát megpakolva
Hétalvóként szundított a
Pihe-puha kereveten,
Kis egérke halk-sebesen
Feltipegett az ...

Mint jeges szél az ébredező tájat,
dermeszted fagyosra lappangó vágyad.
Nem mersz lépni felém,félsz a valóságtól,
félsz a tavaszt bontó meleg napsugártól.
Hideg szavaidtól
már én is fázom,
ne hagyj kihunyni,
ne hagyj ennyit várnom!
Nem látod a fényt,mely vágyakozva néz Rád?
Nem érzed mennyire vonzódom hozzád?
Jaj,vedd már le ...

Az én csizmáim maguktól mennek,
hála a latyakos időnek.
A jobblábas hívja a ballábast,
amaz meg kéri a jobblábast.

Hogy a csizmáim bizony önállóak lennének? Szó sincs róla!
Én vagyok, ki ezeket a csizmákat ősszel-télen hordja!
Csizmáimban, mint az életemben, jól érzem magamat!
Látva, hogy kinn esik, csizmáimra nézve írtam e sorokat.

Megéri-e vagy sem?
Sosem fontolgatjuk,
Mikor a szerelmet
Ajándékba kapjuk.

Mennyi benne gyönyör
És mennyi a bánat,
Egyensúlyban leszünk?
Szívünk nem találgat.