Figyelj fiam sz*r az élet
Lehet hogy van benne jó is,
De mégis...van értelme?
Mond meg, te talán tudod...

Nem tudom fater, ez a sors
Talán jobb lesz, vagy marad f*s.
Attól félek, talán végem lesz nekem is,
Összetörök akkor hidd el te is.

Eltaposott férgek
fekszenek sorba’.
Az államérdek
ölte őket halomra.

Kihez szól a szó,
melyet kiáltanak a térbe,
hova vész a csúcsadó,
kinek a zsebébe?

Taposd el a múltadat,
kösd fel a szemfedőd!
Globalizált új szavak,
ebben rejlik jövőd.

Lájkolj, kiálts: hogy „kúl”,
ne használd mi magyar!
„Az üveghegyen túl”
már nekünk oly fanyar.

A nagy unióba’
ne gondozd a gyökered,
magyar koporsóba
kalapálj még szögeket.

Olimpiák napján
a himnuszt sose ...

Keskeny az út, távol a fény.
A köd otthonomtól messze kísér.
Nincs már hazám, elfújta a szél.
Keresem a földet, mely többet ígér.

Elver az eső, elver a jég,
éget a Nap, s ringat a Hold.
Mert mikor arra volt szükség,
hazatérnem sehova sem volt.

Enni adott a város, az utca.
Biztos fekhely volt a pad.
De én azt sose ...

Most szó nélkül ölteném,
holtnak arcát enyémre.
Poharam méreggel tölteném,
s koccintanék e szenvedésre.

Ugranék Dunába,
hogy pakoljanak zsákba,
nincs nekem erőm,
erre az életnek nevezett marhaságra.

Ez így nem élet,
nem látni téged,
hogy bontod ki szárnyaid.
Most hogy őrzöm álmaid?

Felnőttél ...

Ez csak a kezdet, a élet értelmetlen,
céltalan léte meg edzett, s ez lett.
Ez mára már valóságom, hol tudatom
beborult hajnalán a jót látom át.

Sötét seregek sínylődnek bennem,
s már kiutam nem lelem, mivé legyek?!
Taszítva sejtelmes fellegek,
melyben mély nyugvásra nem találok én.

Talán gondolatom néhány ...