Ágyam fölött
búcsúzva
keringett
békém
hitem,
nem éreztem
szeretetet
csak egy
maréknyi
gyűlöletet.
Reményvesztetten
vártam a
holnapot,
de
estére ott gomolygott
a kegyetlen
fájdalom.

Simogatja, öleli lelkem a hangod,
veled dalolnak a csillagok,
nem tudom a szavak értelmét,
de a dal, a dal ha mindegyiktekhez ér,
felemel, szárnyalunk csendesen,
halkan a tenger hullámai felett,
nem zavarja meg a szólamot semmi sem,
erősödik a kvartett dala,
gyorsabban repülünk az angyalokkal...
Simogatóan édes, lágy hangod
ismét itt van ...

A ravatal mellett,
drága jó anyánk,
nem sirathattalak,
pedig összefonta életünk
a másság.

Ha most visszagondolok,
testvéremmel kerestük
az igazságot,
kacagtunk közösen a semmin,
mert ifjúságunk vitte a lelkünk.
Ő diák, én tanár, de
odahaza a testvérpár...

Te nem őrizhetted távolból álmom
anyánk betegágya ...

Egyik kezemben a piros, fehér, zöld,
a másikban piros, kék, fehér lebeg.
Egyiknek százötven évig ült nyakán
a török,
másik ötszáz évig a járom alatt nyögött.
Piros vér csöpög mindkettőről
harci zajjal, sok-sok bajjal fújja
a szél,
mégis ott a remény.
Az egyik
a kék eget tartja
fejünk felett,
a másik
a zöld ...

Zúg a fűnyíró a kertészkézben.
A kert szebbé lesz.
Minden fürdik a tavaszi fényben.
A kikelet műve ez.

A kertész érzékét
a szép kert dicséri.
Munkája értékét
nemcsak Ő élvezi!

A szépség és kultúra itt is egybe forr,
hiszen összetartoznak!
Egységesnek kell lenniük mindenhol,
mivel hasznot együtt hoznak!

Minden jóérzésű szülőt aggaszt, hogy holnap
mi lesz a gyermekéből, így engem is, arról
azonban nagyon hamar elfeledkezünk, már most is
valaki. Ami felettébb elgondolkodtató

viszont, miközben megpróbálunk, mi jó szülők,
mindent megtanítani gyermekeinknek az
életről, mégis csemetéink tanítják meg nekünk,
hogy miről is szól az ...