Fehér színű apró pöttyök, hangjegyek,
zöld palástban virággyöngyöt rejtenek.

Szélfuvallat simogatja, ránevet,
megérkeztem gyöngyvirágom, csengetett?

Kottafejek bólintanak szerényen,
illatomat elhintené, ha kérem?

Messze viszem, a felhőkig: szól a szél,
- integet a selyemakác, jól beszél -

táncolok a mezőn végig, ...

Pipácska imádja a költészetet.
- Mindig Adyval kelek és Adyval
fekszem – rebegte a szerkesztőségben.
- Hú, Pipácska, ez érdekes, aligha

gondoltál arra, hogy én is faragom
a rímeket – csillant fel a kék szemem,
s egy ötlettől vezérelve folytatom:
- Nem tennél velem is egy kísérletet?

Kövek között hangya szalad, az ösztön
viszi a kis kitingépet tovább.
Késztetése van, gondolata nincsen, -
de futáshoz legalább hat a láb.

A hangya - hangya, - de az ember - ember?
A gondolat szabadnak megmarad?
Sav elmarja, felejtő lúg feloldja
mi léten túlhoz méltó pillanat.

Látom, tudom. Szellem szélmalomkarja
forog felettem, nyárvég ...

Az erdőben néha minden magányos,
bár együtt van, - olyan, akárcsak éppen
az ember, ha érzi: kallódó semmi
a társadalom feslő szövetében.

Szívós zuzmók, holt elődökből élők..
Itt-ott fekete évezredek átka.
Szajkó zajong, színes, tollas bohócság,
öntelt hang saját érdekét kiáltja.

Levelek, fent, a fénycsónakban ülnek,
s rá sem ...

Kifosztott és elhagyott lelkem

csendesen zokog, mert az élet

viharában te már nem féltesz,

fájlalom, hogy nem hiszel bennem



és hogy már nem szeretsz, szenvedek,

mert te már nem osztod meg velem

életed. Egyedül kedvesem

immár félszárnyú angyal lettem,



újfent szárnyalni csakis akkor

leszek képes, ...

A szívem legmélyén
rejtem el a hirtelen
támadt szerelmünket,
mely olyan hihetetlen,

mert korábban árva
lelkem vitorla nélkül
szállongott, hol ide,
hol oda. S most megszépült

a világ, éltető
leheletként magamban
hordom kis szívedet,
te vagy lelkem tavasza…