időkémények füstje elszivárgott
s a drótvonalak átsiettek a tájon
kis félénk boltok árulták az almát
a gépek légcsövéből a fehér gőz kiáradt
megvakult gyíkok hemperegtek
az öntöttvasak sötét borúján
zörgő kapuk kinyíltak újra
zihált a kövér teherautó
egy fék valahol felnyüszített
ostoba táncdalszövegekre
gondoltak formás ...

a rozs megtört hajú királylány
a fák alkonyi óriások
hegyeket lehel a határszélre
a keménymellű bronz-idő
s az utolsó gyöngylepke-sor
eltűnik a pipacs mögött
a rozs megtört hajú királylány
megáll alkonyba öltözötten
ha erre jársz nézd meg egy percre:
félénk csöpp sárkány ivadéka
az utolsó gyík
mint tűnik el s a fű-hercegek mint ...

a víz felett
nádlebegés
úszó körök evezőszárnyú madarak és mélyárnyékú fák
a víz felett
csöppnyi bogarak szép tükörhalála
és újra
evezőszárnyú madarak
és árnyék-óriások
a víz felett
mézeskalácsmosolyok
felcsapódnak a tündérhalak
evezőszárnyú madarak élvezik a levegő szerelmét
szitakötő-szemek
a víz felett ...

Mi igazán fáj: a széttört varázslat,
amely egész volt, s többé nem lehet.
Darabkáit a szél sötétbe fújja,
s visszakoldulja az emlékezet.

Koldulom én is, de velük mit érek?
Megperdülnek gerle-búgócsigák
zöld tornyokon és hangjuk hull a kékre:
mit ér-mit ér-mondd, mit ér a világ?!

Tényleg: mit ér? Tudjuk, de nem akarjuk ...

Jobb, hogy ha nem veszi vállára
az ember az egész nagyvilág
gondját, merthogy megbolondul, ám
ha semmivel sem törődik, már
a teljes emberi mivoltát
teszi könnyelműen kockára…

Köztulajdonná
lesz, aki vállalja a
köz szolgálatát.