Nehéz, vagy könnyű? Beleroskadok?
Csak annyit érek, amennyit vállalok,
Mert szívemben a jövőt hordozom,
És alkuba már nem bocsátkozom!

Rám nehezedik egy emlék
Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire
akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek
mert nem jött el mégsem.

Kigyúlt az első csillag, kigyúltak a vágyak,
Csillagfényes éjszakában, én csak téged várlak.
Tudom jól, hogy nem jössz, de oly jó várni,
Hazudok a szívemnek, hogy ne tudjon fájni.

Te vagy a szívemben a vér
Ami az ereimben zenél
Mindig valakiért
Te vagy a hajnali fény
Ami egy hideg helyen elér
Követlek valamiért
Te vagy a testemen a szárny
Amikor utolér a vágy
Szállni valahová
Te vagy az éjjeli ágy
Amin egy fehér holló vigyáz rám
Ha valami bánt

Tenyerembe tettem a lelkem,
Nézd, milyen szép százlátó üveg
De ő gyémántokat szedett elő
Mert ő az embert sose érti meg.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza