Te vagy a szívemben a vér
Ami az ereimben zenél
Mindig valakiért
Te vagy a hajnali fény
Ami egy hideg helyen elér
Követlek valamiért
Te vagy a testemen a szárny
Amikor utolér a vágy
Szállni valahová
Te vagy az éjjeli ágy
Amin egy fehér holló vigyáz rám
Ha valami bánt

Tenyerembe tettem a lelkem,
Nézd, milyen szép százlátó üveg
De ő gyémántokat szedett elő
Mert ő az embert sose érti meg.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza

Nem érdemes búsulni!
Gyönyörű ez a világ, kicsinek, nagynak!
Arra gondolj, hogy szabadon, gondtalanul élhetsz, és
nyitva előtted az egész, végtelen térség!

A mesterség: boldog lenni,
Igen könnyű, de ritka;
Nem kell azért messze menni,
Bennünk van a titka...

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér