Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék-
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.

Majd jött a sóhaj mély, heves foka,
Lopták mohón egymás tekintetét,
Kigyúlt az arc, bár semmi indoka.

Hol forássa a fának,
egy dal morajlik a véremben.
Ezernyi tüske napsugár lelkemben,
csitul a fájdalma szívemnek.

Lassan elhalgat,
morajló tenger tört tajtékjai,
A múló idő zátonyát,
halványítja a néma némaság.

Volt, mikor ezernyi szivárvány színben,
felékesítve ragyogott a szívem.
A szerelem melengető ...

Csak egymáshoz bújva zokoghatunk,
mert nagyon fáj, ezért sírunk.
Elengedtük, mi oly kedves volt nekünk,
mi több volt, mint az életünk.

Kell, nagyon kell,
mégis elengedjünk, mert mennie kell.
Útra kél a remélt boldogsággal,
nem néz vissza, mit hagyott a valóságnak.

Csak egymáshoz bújva zokoghatunk,
gyémánt könnyünk ...

Tanultam volna, ó, Egek,
Ifjúságom bolond korában
Ízlett volna a becsület,
Volna most házam, puha ágyam!
De én? Az iskola megett
Csavarogtam, bitang fiú...
Ezt írva, most majd megreped
A szívem, oly szomorú.

Csendes éj, drága szent éj,
Mindenek álma mély.
Nincs fönn más, csak a drága szent pár,
várja, gyermeke alszik-e már,
küldj le rá álmot, nagy ég,
küldj le rá álmot, nagy ég!

Csendes éj, drága szent éj,
örvendj szív, bízva élj!
Isten gyermeke áldva néz rád,
hív az óra, mely víg reményt ád,
Jézus a földre ...