Üres álmot álmodom, mikor az éj egyedül öleli testem.
Üres életet talál reggel a Nap, mikor felragyog csendben.
Elveszett a múlt, mikor egy Angyal szeméből könny hullt.
Elmúlt a boldogság, ahogy a szerelem magányba bocsát.

Érzések örvényében, mégis az üresség ragad magával.
Ó mond, miért fáj ennyire a felejtés egyszerű vágya?
Lelkem ...

Kihült vágyak törött
cserepei közt
surran a múlt,
néhány fénykép,
lélekrablott testek
őrzik
léted finom anyagát,
sorsfonalból szőtt puha
rongydarab,
megfakul, elenyész.

Hiányzik, hogy itt légy mindig mellettem,
Hiányzik, hogy szemed kékjét nézhessem.
Hiányzik, hogy édes csókod kaphassam,
Hiányzik, hogy magam Neked adhassam.

Hiányzik, hogy reggel együtt kelhessünk,
Hiányzik, hogy boldogságot keressünk,
Hiányzik, hogy édes hangod hallgassam,
Hiányzik, hogy \'szeretlek\', ezt mondhassam.

Hiányzik, hogy ...

Hóhérom vagy.
Véremet akarod.
Fogaddal húsomat szaggatod.
Miért teszed ezt velem?
Csendben kifolyik a szemem.
Ne bánts engem, már nincs miért.
Meghaltam a semmiért.
Kotort árkot, majd méllyen szántott,
akit szem még sose látott, bennem: a magány.
Tudom, hogy élsz, egyszer láthatlak majd talán,
tekerjünk mégegyet életünk ...

Sokat vagyok egyedül.
Sokat.
Ülök bent, a sötét szobában,
mélységes mély, őrült magányba,
keresnélek, de ma már fáradt vagyok,
az álmok szárnyán elutazok,
sétálok egyet a felhőkkel,
a nagy áttörés ma sem jött el,
holnap is ugyanúgy kelek,
hogy még egy nap,
mint az elmúlt ezer, nélküled.

Temetőbe visz az útja,
családja sírja odavárja.
Virágcsokor a kezében,
könny csillog a két szemében.

A sírnál csendben megáll.
Állva, halkan sírdogál.
Emlékezik a régmúltra.
A sok emlék a múltba vonza.

Szeretettel gondol halottaira.
Testük felett a sír néma dombja.
Imátkozik a lelki üdvükért,
majd sóhajt egyet és ...