Fáj az üresség mit okozott e gyötrelem
megmérgezted kegyetlen izgatott lelkem
éget, porrá éget a múlt, a szerelem
kínok közt néma csendben fekszem
borult elmém lett szerető hitvesem
mérged lassan megöl kedvesem
ég veled, fogadd el könnyes búcsú levelem.

Neked

Ülök a fűben és nézem az eget
Várom hangod édes csengését fülemben
Hiába várom mert már nem engem illet szíved
Egyszer lelkünk még találkozik valahol
Remélem nem akkor mikor már nem élek

Látom már saját gyengeségem
Nehezen engedem szívemből az emléked
Még látom szemed Íriszét az éjben
S tapintásod mely ...

Szeress át a télen
a fogvacogtatón,
mikor lámpák fényénél
szelídhópihék
a bőrödhöz érnek.
Szeress át a télen,
ha már
visszafelé is múlik az idő,
s idegenek közt nem is én vagyok
az ismeretlen régi ismerős.
Szeress át a télen,
ha falábú percek róják az éjszakát
s kopogó léptükre hull a hó.
Szeress át a ...

Fogd karon csöndkabátom,
felhajtott gallérja mögött nincs mosoly.
Elárverezték valahol.
Te csak karolj lakatlan kabátomba,
és mond,
hogy kinőjük ezt a megsebzett tavaszt
..és találunk egy ránk szabott évszakot!
-De addig
ölts magadra átkozott kabátom,
s pótold ki az ott megbújt hiányjelet!

Már csak te maradtál
szomjas tekintetű szentem,
rejtélyes mosolyú
kedves ismeretlen.
Rajongok érted!
Bőrödön cseppenként
csillog a méz.
Valahol
méhek kórusa zenél,
míg testedhez szokik,
simogat egy kéz.
Tied lettem
szomjas tekintetű szentem.
Osztozzék rajtam
az ördög és az isten!

Vasalatlan tavaszi este ez.
Csendben üljük meg
az utolsó vacsorát.
Tenyerem véres szögei
koppannak a zongorán.
Csendmelódiát játszom,
-keserű dallam neszel.
Életem keringője perdül.
A billentyűk kalapácsain
hegtépő csendhangjegyek.
Vérem ecetes bor.
Testem penészes kenyér.
Fabadkát sem érek!
Így árulj el engem,
és ...