Csak hallgatom az esőt,
ez ad nekem erőt,
minden nap mikor felkelek,
és belegondolok, milyen rossz így nélküled.

Csak állok kinn az éjben,
a fagyos tavaszi szélben.
Kopog az eső az arcomon, csak nézem,
minden cseppjében simogató kezedet érzem.

Minden cseppjében, egy újabb emlék tárul fel,
minden éjjel egy újabb álmom ...

Néha a pokol tornácát koptattam,
néha meg a mennyek kapuján kopogtattam,
néha egyedül voltam néha párban,
néha angyalok néha ördögök közt háltam.

Volt olyan mikor máshová vágytam,
elfeledett ösvényeken kényszerböl jártam,
volt mit még csukott szemmel is láttam,
mire mentséget soha nem találtam.

Láttam ártatlanokat ...

Ha három majmot ketrecbe zárunk,
és eléggé figyelünk olyasmit látunk,
melyet mi felsőbbrendűnek mondott,
egoista elménk már régen lerontott.

Melyre már csak nagyon kevesek,
ők is leginkább a bajban képesek.
Ez a három különböző kis majom,
együtt vergődik át a szörnyű bajon.

És bár rabságban mégis szabadon,
elméjük ...

Valami elfogott valami csend valami béke,
nem hallatszik vitatkozás zaja végre,
valami rám telepszik valami nyugalom nem értem,
fájnia kéne de mégsem semmit nem érzem.

Nem is fáj pedig azt hittem,
a világon semmi olyan nincsen,
ami pótolhatná azt mit irántad éreztem,
lehet, hogy túlbecsültem lehet, hogy tévedtem.

Csend szitál ...

Ha egy férfit csalódás ér,
azt komoly következmény kísér.
Van aki zokog, aki sír,
vigasztalásul verseket ír.

Van aki mint egy gyermek,
megbántott lelke évekig szenved.
Van aki könnyet ejt,
ki soha nem felejt.

Van ki befordul teljesen,
vágyik utána már már betegesen.
Gyenge elméje végleg elborul,
vissza már csak haraggal ...

Amikor utoljára láttalak egy üres szobában álltunk,
közepén egy kerek asztal, csendben az ügyvédre vártunk.
Késett és mi hosszú perceken át nem szóltunk,
csak néztük egymást. Így talán soha nem voltunk.

Elcsillapodtak már az egymás elleni indulatok,
kínzó volt, türelmetlen vártam mikor indulhatok.
Fájó volt nézni szerelmünk, hogyan lepi ...