Még érzem az illatod,
még érzem de itt hagyott,
eltűnt együtt veled,
még nem tudta, hogy szerettelek.

Most csak fekszem itt bután,
egyre gyengébben minden nap után.
De még mindig reménykedem,
hogy egyszer újra itt leszel velem.

Örökké itt várok rád,
átvirrasztva minden éjszakát,
várva, hogy eljössz hát,
újra ...

Az idő nyugszik a vállamon,
testemet lassan teljesen átadom,
hideg kúszik fel a hátamon,
fokozatosan enyhül, szűnik a fájdalom.

Elmémre sötét csend borul,
kósza felhő lassan elvonul.
Egy fáradt gondolat megpihen,
majd elillan gyorsan sebtiben.

Egy érzés rám tör megszorul,
egy újabb felhő elvonul.
Mi történhetett? Megrendült ...

Édes mámorban úszó halk kesergő dalok,
a fátyol lehullik, mond ki is vagyok,
s kivé leszek mire elmúlik mind körülöttem?
Ha elvonul az ár s nem morajlik mögöttem.

Lehetek-e olyan kit látni szeretnél?
te talán mégis más valakit kerestél...
Lehetek-e valaha valakinek álma?
Tán nem lehet más csak igaz barátja...

Budapest. 2011.02.07.

Volt idő amikor még más kapcsolatra vágytam,
úgymond normálisra, hétköznapi monoton rendre,
családra, békességre, nyugalomra és csendre.
Magamban vagy másban meg soha nem találtam.

Volt amikor még nem játszottunk egymással,
mikor egymás érzelmei még fontosak voltak.
Barátaink tetteinkért meg soha nem szóltak.
Mégis nem helyettesíthető ...

Az őrület keskeny határán táncolva,
jó és rossz tettek következményei között,
a gonosz szemöldökét megráncolva,
fáradt lábamra mindig vasgolyót kötött.

Bárhogyan is próbáltam magammal húzni,
bármit is tettem mindig emlékeztetett,
bárhogyan is próbáltam darabokra zúzni,
nem változtathatok azon mi elrendeltetett.

Egyre csak ...

Illatod olyan akár a friss harmatos moha,
zúzmarás avar mit nem szennyezett soha,
nem pusztított ember, kezei nem érintették,
önző lényétől védelmezve eddig óva intették.

Akár őszi rózsa, kies elhagyott hegyoldalon,
csendben mély távolból zengő halk oltalom,
távolságra int a civilizációnk pusztító zajától,
az ismeretlenre áhítozó ...