Hagyjuk had dolgozzon az idő helyettünk,
fájó emlékeink elborítja, ahogyan halad felettünk,
szépen lassan mi fájt majd elfelejtünk,
hagyjuk had dolgozzon az idő helyettünk.

Anélkül, hogy könnyet kellene ejtenünk,
és bánatunkat szívünkbe rejtenünk,
anélkül, hogy fájdalmat okoznánk egymásnak,
útjaink csendben, békésen ...

Ellopták tőlünk a szép napokat,
mikor együtt nevettünk nagyokat,
mikor nem árthatott még semmi,
minden pillanatban boldogok tudtunk lenni.

Ellopták tőlünk a szép napokat,
együtt töltött boldog pillanatokat.
Nem fogadom el, hogy csupán ennyi,
az idő fordult, nem maradt semmi.

Elvesztek azok a percek,
szerelmünkkel a mennybe ...

Egyek vagyunk mi ketten...
Egyetlen lélek két testben,
egy cél, egy gondolat hajt,
legyőzni minden akadályt, bajt:

Mi közénk állhatna feledni...
Lehetne ennél többet tehetni?
Ragyogunk egymásnak csendesen,
akár csillagfény éjjeli lesen.

Egyek vagyunk mi ketten...
két hang egy közös duettben,
önmagában elenyészne ...

Repülj hát kis angyal, próbálgasd szárnyaid,
kívánom, hogy teljesüljenek édes álmaid.
Menj te drága, te édes kis angyal,
tudom hiába minden szó, nincs már mi téged itt marasztal.

Fájó szívvel bár de elengedlek,
csak azt tudd, hogy soha nem feledlek.
Sodorjon bármely messze is tőlem az élet,
tudd azt, hogy én szerettelek ...

Én meg soha nem hallom,
mert mások szívében lakom.
Szeretetem mind barátaimnak adom,
tőlük semmit meg nem tagadom.

Ők kik soha el nem felednek,
még ha névtelen sírba is temetnek,
még ha engem hiába is keresnek,
tudom azt, hogy örökké szeretnek.

Budapest. 2004.08.27.

Kapcsolatunk bimbóját letépte a szél,
mint egy törött ág, nem lesz belőle már virág.
Ezután üresség és magány tölti be szívemet,
tépdesi lelkemet, hisz tudom: elveszítelek.

Budapest. 2002.03.24.