Ittam a hegyeink parázsló borát
Csókoltam néma éji angyalt
Ütöttem pohárral a dal ritmusát
Míg csak rám nem talált a hajnal

Ó a tánc elült a dalnak vége már
Haza ballagunk én s a hajnal
Lehajtom fejem szívem félrevert harang
Összefogódzunk én s hajnal

Jártam az erdőt a hegyeken túl
Egymagamban a fölkelő nappal
Dúdoltam magányom ...

Nem kell mindenre tudni a választ,
az életben kell a talány;
nem sejti senki, -út amit választ, -
virágos, vagy csupa csalán?

Nemcsak a derű kísér el társként,
az élet ejt sajgó sebet,
lehetett volna sok minden másképp...,
hiába már a bölcselet.

Utólag könnyű okosnak lenni,
hibáztatni a tegnapot,
mit kellett volna másképpen ...

Neked mondom el,
hogy néha félek én,
nem felel a csend,
hiába kérdeném.

Minden téged vár,
hisz senki nem lehet
a te helyeden,
míg itt leszek veled.

Megsúgom neked,
hogy néha sírok is,
olyan vagy nekem,
mint fáknak április.

Friss szellő, ha fúj,
a hangod hallom én,
megdobban szívem,
s reményem újra él!

Egy az ...

Aranyeső nyílik áprilisban,
hajnali homályban napsugár költ.
Zsenge füzek ága halovány-zöld,
kikelet lábnyoma újra itt van.

A virágos rét már fényre éled,
tavasz tűzvarázsa bennünk bujkál.
Szerelmet szül, ami mireánk vár,
megláttalak, s rabod vagyok végleg!

Szép szemednek lettem én bolondja,
ezer év nem elég kézen fogva! ...

Álmaimban Kedves
újra itt vagy velem,
tegnapnak hitt emlék
szakadni képtelen;

tetten ért pillanat,
boldognak hitt évek,
- régen elfogadtam-
csak Téged idéznek.

Gondolatomban laksz,
néha még fáj nagyon,
úgy hittem, idővel
múlik a fájdalom.

Régóta ábránd vagy
mit szül a képzelet,
de álmaim nélkül ...

Ez a toll a kezemben nagyon gazdag.
Benne írások sorai vannak
és szüntelenül adja a papírnak,
a papír meg viszi az olvasónak.

Ha majd e sorok egyszer kifogynak,
köszönhető nem az írótollnak,
sem az Őt serényen mozgató karnak,
hanem a földi lét véges voltának.