A hegy hátát a kékségnek vetette,
s a falucskát a völgyben elfeledte,
mint ember embert, vagy ahogy az utak
múltba hullatnak régi utakat.

Rigó motozott bodzabokor alatt,
s egy virágkelyhen lebbenő pillanat
kettényílt, felszállt, s emlékként otthagyott
szárnyáról színt, csöpp piros csillagot.

Az erdő elment, s csodálkozott a rét:
az embert ...

Kérdezni is merek még, - s válaszolni.
Nagy börtönöm darabka végtelen.
Az Anyag iránt sincs bennem csodálat,
de, kelletlenül, létét elismerem.
Nem úgy, miként a szemforgató népség
ismeri el teremtett Istenét
önérdekből, szokásból, gyávaságból,
és magába rejt szomorú mesét,
miközben tudja (vagy a mélyben sejti):
minden anyagból, tüzes ...

Virág velem együtt lépegetett.
A vadzab kalászfület hegyezett.
Zöld gyíkmanó surrant álomba át,
s fehér bölcsőt ringatott kék világ.

Fehér bölcsőben fények gyermeke!
Jó volna hinni: az élet mese,
minket mesél a madárszárnyas ég,
míg közelhez hajol át messzeség..

Ösvény sietett. Eltűnik a nyom
volt életekről, habár ...

Az igaz mese a valóság álma.
Hold dajkája, majd napkelte szíveden,
ha hajnal jön, az ébredő világgal,
madárhangokkal, fény-ékszereivel,

s kezéből máris gyöngy gurul az égre,
ezüst vizekben megfürdet aranyat,
s szívet dobbantó gyönyörű varázslat
az ég felé visz földi csillagokat.

Azt a mesét ...

Erdőben jársz? Múltban, s életedben,
mit élsz, körülvesz a volt és jelen.
A fenyőkön komor zöld ott tűnődik,
s tölgyek törzsén érdes történelem.

Egymáshoz érnek szinte észrevétlen
kis és nagy világok, míg int a nap,
s árnyékok elhevernek, lopakodnak,
majd vörös szín jön, hív csillagokat.

Egy-egy madár száll: csőrén csöppnyi ...

Pitypang fehér gömbje elszendereg.
Felhők felé siet a sok sugár.
Fénykapuban megáll az alkonyat,
s tűnő tavasszal szembenéz a nyár.

A határban egymás mellett hever
barna és zöld: két elfáradt rokon.
Friss zöldnek erőt barna föld ad át:
magérlelőt kalászos csúcsokon.

A költővel kóbor kíváncsiság,
kivert kutya fut, mely ...