A szakadék felett az égezüstből
fenyők őriztek átszűrt fényeket.
A sziklákat szürkeség tapogatta
ujjaival, - még nem sötétedett,

de már közel volt ringó piros hintó,
az alkony, - lángolt mind a négy kerék,
s mi lassúnak tűnt előbb, gyorsan égett,
s fájt a szívnek búcsúzás, messzeség.

Ösvények szöktek. Ó, ez mindig így van,
ha ...

Falakból sok van, -
út egy se már.
Szürkés közönyben
a láthatár.

Volt vonatokból
egy sem maradt.
Árnyak guggolnak
a híd alatt.

Nincs hegyem, erdőm,
völgyem, - s a rét
mit zörget? Száraz
fű idejét.

Eltűnt a Szépség,
eltűnt hazám..
S hogy volt-e népem?
Az is talány.

S hogy volt-e Csillag?
Az is titok.
S ...

Tudod, a költő titkokat szeretne, -
de csak a szívnek kedves titkokat,
olyat például: létezik a tündér,
s estének csendet, s csillagokat ad.
Olyat: nagy fákban mégis ott a lélek,
csak megkövülten, s eljöhet idő,
mikor Anyag rejtőzködő varázsa
észrevétlen megközelíthető,
s ha magas fű suhog, s bogár leírja
légben kereső, tétova ...

Miért ígérget a Felejthetetlen
itt is, ott is, felejtő csend-kehelyben?
S a múltból volt fény mikor visszalobban
legtöbbször miért virág bánatokban?

Miért tekint az őszezüstös barka
selyme tűnődőn távoli tavaszba?
Oly gyors a kék, s felébredt tavasznépek
úgyis elűzik a volt Messzeséget!

Miért a méh, ha forgó égi kaptár
méze ...

Nekem ne mondja senki,
hogy előttem járt már ember a holdon.
Ezer éve itt élek, és nem láttam sehol sem lábnyomot.

Járok a szürke porban, és csak sebeket látok, hatalmas kövek szaggatta sebeket.
Hol van, még mire meghalok… nagyon fiatal vagyok,
és végtelenül magányos.
Mikor eljön, az idő a por eltemet, egy ...

Az erdőt jártam, szomorú varázsló.
Valahol este várt, és csillagzárszó,
de még alkony volt és piros meséket
ragyogtatott egy láthatatlan lélek.

Igen, alkony volt... és sebzőn, szívemben
tőrt villantott gonoszság-jóság isten,
gyönyörű tőrt, pengéjén égő szépség
ígérgette édenkert-messzeségét.

A fák megálltak készülő ...