Ölelj át és ringass csendesen,
ölelj magadhoz el ne engedj sohasem,
tudod melletted én elhiszem,
semmi rossz nem történhet velem,
karolj át lágyan kedvesem,
kérlek add meg ezt nekem.

Ments meg engem a magánytól,
melletted én hős vagyok bátor,
elborít egy felfoghatatlan mámor,
elmondanám neked százszor,
mennyire nagyon ...

Hová tűntél el? Pihenni sietnek a percek sebesen,
valahogy elmúltak a szép napok hiába keresem...
Valaki mintha csak ellopta volna tőlünk őket,
magára hagyva bűneikkel szegény esendőket.

És látod már megint csak megyünk hasztalan,
hideg magányos utunkat rójuk vigasztalan.
Úgy hittük célba majd ketten együtt ...

Elmúlt a perc, hogy meggyónjam bűneim,
most ellenem fordulnak mind eddigi tetteim.
Szólnék hozzád de a szemed már csukva van,
én csak némán átkozom magam.

Tehetetlen eltelt búcsú nélküli percek,
fájóan lassan egyre csak telnek.
Soha nem mondtam el, már hiába a szó,
mindez már vissza nem fordítható.

Nem mondtam mily fontos vagy ...

Nekem fáj akár egy furcsa idegen,
néztél rám engem nem hagyott hidegen,
lángra gyújtott rég elfeledett érzelmeket,
jót és rosszat leginkább félelmeket.

Valami bánt valami hasztalan érzelem,
valami elmúlt régen és nekem,
senki sem szólt, hogy vége,
hogy az idő darabokra tépte.

Budapest. 2007.06.

A fényhozó

~ A százéves háború idején,
Domrémy kicsiny falujában,
a sötét 1400-as évek elején,
egy kicsiny ház kapujában.

Hol parasztlányként meglátta,
ezt a rideg, kegyetlen világot,
ki életében a fény útját járta,
szerte szórva a reményvirágot.

Sűrűn szitáló hóesésben érkezett,
farkasordító

Olvasták: 607

Élet,