Egy volt az Ég a Földdel egykoron,
Farkasom hozzád szól dallamom!
Halld szavam, mit égi fénnyel üzenek,
Ez nem pletyka, hiedelem.
Tágra nyílt nap írisze,
S eljött a tűz élete.
Szánom sorsom, s vele magam,
Hisz egykoron védett vala.
S most, hogy vihar tombol fellegekben,
Por, s hamu marad vele egyetemben.
Farkasom, ha kell a Holdat ...

Bármi is bánt, bármi is gyötör,
Az élet rossz, s túl mély a gödör.
De kimászhatsz, s még kiláthatsz,
Csak magaddal törődj ahelyett,
Hogy másokat hibáztatsz.
Bármit is mondanak, ne törődj vele,
Mert szívedbe, lelkedbe nem látnak bele.
Nem tudják mire vagy képes,
Csak te magad érzed,
Hogy forr a véred!
Kelj fel és járj ...

Hol rikkantanak a baglyok az esti fényben,
Hol sírnak a fák reggeli ködben,
Hol hat tűzmadár egyszerre kel életre,
Hol hat alfa farkas egyszerre vonyít fel,
Hol állandó a telihold,
Hol nap helyett csak szürkület látható,
Hol álmok nem léteznek,
Hol vágyak semmibe vésznek,
Hol menny s pokol egyszerre tárja ajtóit,
Hol száz halott egyszerre ...

Annyira más ez az érzés,
Ha nem látom elkap a féltés.
Félek, hogy hiába minden,
Minden szavam és kincsem.


Miért pont most jött, mikor nem kértem?
Váratlan jött, mégis elhittem,
Elhittem, hogy léteznek még csodák,
De most félek még sincsenek talán.


Vajon ő is érzi, amit én,
Vagy csak én érzek úgy, ...

\'Ahogy járkálsz a fel, s alá a folyosón,
mint egy gyönyörű modell a kifutón,
ki vonzza a kíváncsi tekinteteket,
akár a mágnes a rozsdás szegeket,
csak arra gondolok,
de jó, hogy itt vagyok,
és e látványból kaphatok...\'

\'Mikor felkeltem,
csak néztem meredten,
Te jártál fejemben,
éjjel rólad álmodtam,
emlékszem csak tátogtam,
mikor gyönyörű arcodat megláttam,
de véget ért az álom,
de egy cseppet sem bánnom,
mert ha leszáll az éj,
és becsukom a szemem,
ismét veled lesz tele a fejem...\'