Átlagos nyári nap volt,
lágyan fújt a meleg szél.
S mégis minden más volt,
mert aznap megérkeztél.

Lepihentél az ágaimon,
mit régóta tartogattam Neked.
Kellemes, szép hangod volt,
s gyönyörű barna szemed.

Sok madár töltötte ...

Kiskoromban szerettelek,
mára már elfeledlek.
Hittem benne, hogy szeretsz.
De még is ki nevetsz.

Ő volt nekem a példakép,
mára csak egy fénykép.
Kisírtam lelkem anyámnak.
Szívem megszakadt utána.

Hozzád szólok szívtelen,
ott hagytál, reménytelen.
Nem figyeltél én reám.
Letagadtad véred.

Nem mondom rád, hogy ...

Mint kiszáradt, száraz föld,
mely epekedve az esőt várja,
úgy szomjúhozik lelkem az írásra.
Fejemben keringőt jár gondolatok hada,
örömtől, bánattól megrészegülve
készteti kezemet a toll felvételére.
Szívem igaz húrján megpendülve,
lelkem szárnyán repülve lesz kerek -
egész, fejemben minden egyes gondolat.
Magasba repítő pillekönnyű ...

Mi történt, akkor még nem értettem!
Miért most, és miért pont velem,
miért vagyok csüggedt és erőtlen,
aki egykor voltam, hová tűnt hirtelen?

Testem magatehetetlen zajában
feküdtem némán a szürke félhomályban,
kerestem valamit a fehér szobában,
egy halvány kis reményt a súlyos csatában!

Láttam mindent, éreztem a zajló ...

Megtörtént a pillanat, mely mindig, s mindent változtat.
Nem kéri az igazát, a végtelen tudatát.
Megfogant egy pillanat, mi eljöttekor esélyt ad.
Ne tudd vélni mivoltát, vagy határtalan határát.
Történik e pillanat, mi rajtad, s rajtam nyomot hagy.
Nincs őbenne ártalom, se szánalom, se irgalom.
Minden, mi volt eltűnhet, s mi nem volt még, majd eztán ...

Kitárja két kezét, mint susogó angyalszárnyak erezetes, finom szárnyait s végzet-pillanatokban végleg magunkhoz ragadnák s ölelnék azt aki már elment! Évgyűrűk gyöngéd metszése, pecsétnyoma még motoz, az ujjbegyek bordázott erezetein – létezik vérerek tobzódása, megvalósult lángolásban csupán szavaink vádolhatók hazugsággal ajkaink forró tettei ...