Mikor még szűz vadon volt a felhőkarcolók helyett,
Akkor még az emberek jól élhették az életet.
Amikor még nem ismerték a számítógépeket,
Akkor még lóhátról, nyíllal lőtték a verebeket.

Ember; technikát szolgálatába állította
És ezzel megfeneklett az élete hajója.
Egymásra figyelés, emberség, biz’ az elmúlt, ó...!
Ennek helyébe ...

Voltak és már tudom, mégsem…

Csatát megnyerni, ah, micsoda élvezet?!
Pedig háború, mi okozza végzetet…
Mindig is voltak, sokan, úgynevezett barátaim,
Így aztán, helyben meg is voltak az ellenségeim.

Néha harcolok veled drága, barátom.
Mint Nap a Földet, úgy szeretlek, nem bánom…
Néha harcolok veled drága, barátom!
*

A barátok ...

Hétköznapi pszichológia…

A sorstragédiák jó része a felelőtlenség, szűklátókörűség,
A hozzá nem értés és emberi butaság következménye.
A sorstragédiák jó része, egész életre ható szövődményesség,
S
Ez a szenvedő, gyógyíthatatlan, torzult lélek szövődménye

Megoldás nincs, marad a környezeti, és nem gyógyítható ...

A butaság és alamusziság
gyakran együtt. Szokássá lett remény,
hit, hogy kis szerzés, habár becstelen,
nem ejt foltot egy nép becsületén.

Így gondolják. Én másképp gondolom, -
egy népnél is, amelyre gondolok.
Sárkány hozhat tüzes rém népmesét.
A valóság hány rém valót hozott?

Kis ravaszkodók, sunyin ostobák
dobott koncért ...

A hatalmon lévő kevély urak,
Mint a középkori nagy várurak…
Ezen urak engem eltipornak,
A lelkemen végig gyalogolnak…

Nagy tüzem volt, nagy máglyaként égett,
Nem fogadnak be, de mért, mi végett?
A nagy tűznek ma már csak hamva van,
Már nincsen semmi jó a sorsomban.

Budapest, 2000. augusztus 23. – Kustra Ferenc

Ne bújj,ha fáj,
Ne fèlj csak èlj,
Most kell, hogy álj,
Ő, nem kell ,hogy lèpj.

Öleld meg ès bújj hozzá,
Ez a napod teszi jobbá,
Lèpned kell, lègy merèsz,
S meglátog, bármit elèrsz.

Mèg ha szíved fáj is,
Hívd ès ott lessz már is,
Ha tènleg szeret, nem hagy el,
Ha elhaj, meg nem èrdemel.