Bennünk a táj: sebzett, véreres alkony,
s keserűség köp piszkos utcasarkon
hajléktalanból, (s díszéből a Háznak
a gyűlölet, - rá bibliás bocsánat
máris siet, vagy három színnel mintás
magyarázat: cinkos összekacsintás).

Bennünk a táj, a házfalak, az esték
sötétjében tűnődő kert-melegség,
fent hold-csodálat, lent megbotló ...

Játszhat a hullám, - mélyben más a tenger.
A felszín látvány. A mély igazabb.
Ha álom sétál narancsligetekben, -
oly könnyen jönnek szépséges szavak.
Lelkendezel a domborodó vázán, -
megtanították, hogy csodálni kell,
s nemesnek hiszed az athéni polgárt,
egy-eszméjűnek bölcselőivel.
Római kard dicsekvő múzeumban..
Tőled is tapsot, bókokat ...

Arab, nem arab, kínarcú halott
minden eszme, mely a Gondolatot
nem tűri meg. Még akkor is, ha győz,
s rabszolgák hátán gőggel ott időz
a trónusa, két dőlő kor között, -
és hirdeti, hogy uralma örök.

Arab tüzek, felülről nézek én
rátok, és nincsen közeli remény
bennem, tudom: a népek ostora
lesz rosszul elhitt Krisztus, Jehova,
Allah, ...

Szárnyban panasz
a sárga, kék.
Lengő ágzugok,
cinegék.

Egy hangkönnycsepp, -
repíti húr.
Bokorfent bú, és
bú alul,

de közönyben
ég, föld, a hó, -
közönyös világ,
hallgató.

Lét-láthatár
szélén megyek.
Cinkék sírnak, - vagy
emberek?

Oly emberi
a cinke bú!
Szél elrohan, ...

Távozó télnek búcsúszót kiáltott
a hóvirág, s földből felhozott álmot
kínált szirmain rigóhangos égnek.
Rügyek csodáltak felhőcsend fehéret.

A tájat jártam, elbúsult varázsló,
mert jól tudtam: tavaszi lélekzászló
lobog, ellobban, múló minden ének, -
Szépségről csak pár fénypercig mesélhet.

Egy nyúl futott, vitte négylábú ...

Kíváncsi zöld, s szirom, fehér,
s míg kékarany köntöshöz ér
fura táncú felhőalak, -
lent nyíló virágpillanat.

Szirmán két évszak: ég a hó,
a tél tétován távozó,
s lobbanni kész másik világ
tükrén már láng-cseresznyefák.

Kíváncsi zöld, s szirom, fehér, -
kérdezitek: hűség mit ér?
Sokszor semmit, nekem sokat.
Víz ...