Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Lelkes Miklós verse

Bennünk a táj (József Attila emlékének)
Bennünk a táj: sebzett, véreres alkony,
s keserűség köp piszkos utcasarkon
hajléktalanból, (s díszéből a Háznak
a gyűlölet, - rá bibliás bocsánat
máris siet, vagy három színnel mintás
magyarázat: cinkos összekacsintás).

Bennünk a táj, a házfalak, az esték
sötétjében tűnődő kert-melegség,
fent hold-csodálat, lent megbotló részeg
állástalan, a lemondott remények
kocsma-társa, kizsebelt, kinél álmok
hiánya már, s hiába-vágy világot
úgy megszokott.. nem is néz jobbra, balra,
csak arra: legyen egy itóka-fajta,
akármilyen. Mindegy neki: gúny, bánat
miként hívja polgárnak, proletárnak..

Bennünk a táj: a kor. Ferdített emlék
lelkekre dönti konok kőkeresztjét,
mely sohasem volt szent könyv Kereszt-álma:
keresztútnál az az Ördög találta,
ki álarcos szót ötlik ki a tettnek,
s megtévedteken kedvére nevethet,
s gőg-koronásan oszt pénzt, glóriákat
a hízelgőknek, akik erre vágynak.

Bennünk a táj: az a hiány, az Eszme
hiánya, mely a szíveket kereste, -
Eszméd hiánya, a szemekbe néző
Vers-tekintet, Csillagodé, igéző
szépség-szülötte mindig csak várt Földnek,
ellenfele hazugságnak, közönynek,
butításnak. Hol most a Vers, az Eszme,
amelyik esküt tett a Becsületre?
Sajnos, sehol. A Való van, mely lódít,
lengetik ravasz rókalobogóit,
s mily éberek a konclesők a mában,
haszon-kegyekért milyen kapkodás van!

Bennünk a táj-kényszer: tönkretett ország,
hol a rabságot szabadságnak mondják.
Szobrod, Költő, a Duna-parton? Látszat.
Hozott e kor érdek-nosztalgiákat,
melyek tettekkel szolgálják a rosszat,
azokat, akik jog-köntösben lopnak
(köntös nélkül is, ha úgy tartják néha:
ami a közé, - nekik szabad préda!).

Egy-egy lélekben talán mégis Emlék
Verseidből tavasz-virágmelegség,
szív dobbantó szín pirosan, fehéren,
rügyek barnás zöld öröme a légben,
addig megértnél, bajnál, búnál jobbat
ígérő nyár e csöppnyi hangya-honnak,
fogoly madárnak kinyíló kalitka,
lobbanó zápor, táj-újítón tiszta,
elképzelt munka egy munkás hazában,
oly törvény vágya, melyben igazság van,
ország, amelynek arcán barázdákat
nem szánt lemondó, terméketlen bánat..

Költő, e korban hány felfájó szemben
gyűjt könnyeket újra a Lehetetlen!
S hiába tudjuk: ha magyart magyarra
uszít a régi, bevált érdek-fajta...

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére