Ahogy a vad a vér szagát, én az utálatot érzem,
Köztetek járok és viselkedésetek alaposan nézem,
Úgy cselekedtek akár a kopó akit kiképeztek,
Ösztönből képviseled magad, és tetteid akár egy állat.

Ebben a játékban neked mi lehet az öröm?
Húsodba fúródik tíz ellenkező köröm.
A vér szagától megvadult ostoba lény leszel,
Ne hagyd! ...

Mikor felkelek reggel, köztetek álmos szemekkel lépkedek,
Mindig csak néztek rám és engem hibáztattok folyton.
Úgy érzem mintha megkaptam volna Káini pecsétem,
Úgy érzem néha a szavakat a drága papírra fecsérlem.

Elég volt ebből a leslyedt félelmetes korból.
Engem a vers emel majd fel a láthatatlan ...

A Hajnal Tündérek fénye tábortűzként lángoló,
élénken csillámló, bár múló, de mégis
igen nagy fényerővel a hajnalt bitorló,
bár leszedték, de mégis látható, csontodra vetülő

a kora reggel szürke fényű bőréből előugró,
az éji álom után szemedre szürke fényként ülő,
új nap igen szép ...

Majd ha havas széllel ébreszt a reggel
megfáznak ingükben a fák
a madársereg már nem fészkel
kihalt, üres lesz a világ.

Majd ha befagy a lelkek udvara
atombomba gurul a réten
mond mi lesz a földdel, emberrel
ha nem lesz többé menedéke.

Majd ha havas széllel temet egy hajnal
lefekszem egy nyárfa ...

Félhomály beszűrődik az ablakon
arcodat többé nem láthatom.
Elvakítja szemem szádból ömlő félelem.
Fehéren-feketén peregnek a képek
Elfogytak a színek
épp hogy csak élek, meghalt a lélek.

Levegőt lassan s halkan veszem
a külvilág zajait figyelem,
Itt legbelül megállt az élet
Tisztán, lélekkel szerettelek Téged.
Bennem ...

Este várlak, de nem talállak…
De reggel látlak, s ágyamba zárlak.
Este álmodnék, de nem tudok,
Mert nem vagy itt…
S én csak úgy tudok!