Majd ha havas széllel ébreszt a reggel
megfáznak ingükben a fák
a madársereg már nem fészkel
kihalt, üres lesz a világ.

Majd ha befagy a lelkek udvara
atombomba gurul a réten
mond mi lesz a földdel, emberrel
ha nem lesz többé menedéke.

Majd ha havas széllel temet egy hajnal
lefekszem egy nyárfa ...

Félhomály beszűrődik az ablakon
arcodat többé nem láthatom.
Elvakítja szemem szádból ömlő félelem.
Fehéren-feketén peregnek a képek
Elfogytak a színek
épp hogy csak élek, meghalt a lélek.

Levegőt lassan s halkan veszem
a külvilág zajait figyelem,
Itt legbelül megállt az élet
Tisztán, lélekkel szerettelek Téged.
Bennem ...

Este várlak, de nem talállak…
De reggel látlak, s ágyamba zárlak.
Este álmodnék, de nem tudok,
Mert nem vagy itt…
S én csak úgy tudok!

Csendes szombat hajnal megállt a világ,
a szürke köd kóborol csak az utcán.
Réten se nyílik több virág,
méhek se másznak szirmán.
Fagyott reggel bús, komor a táj,
ezt látni már csak nekem, nekem fáj.

Nem is oly régen...úgy ötven éve
Lakott nálunk egy öreg néne,
Hátul az udvarban, ő nem ártott
Senkinek sem...csak egyre vágyott
Valakit, hogy meglátogassa...
Fiát vagy lányát...ajtaját nyissa!
Ezért ha elment, valaha, néha,
\'Kujcs a lábtörlő alatt\'- kiírta!

Soha őt senki nem látogatta,
Néha egy szomszéd, ha ...

Hajnali álmosság ül a tekintetén.
Álmosan szédeleg az álmok éji tengerén.
De kávéját kiissza és a tárt ablakban
a hajnalt köszöntő madarak dalát hallgatva

néz bele a felkelő napba.
Reggelizik. Ruháit magára kapva
nyugodtan, lassan elindul sok dolgára.
Úgy néz ki, hogy ma is sok lesz a feladata.