Szerelmed csapong, mint madárdal a zord, mostoha viharban,
Mikor szívemet elcsábítottad, nem gondoltad komolyan.
Kérted, - ígértem, megtartottam, - hogy én, nem hagylak soha el.
És te, a sarokba vetsz, mint gyermek a megunt játékszert.

Ha majd kedved tartja, újra előveszel s játszol velem.
Légy hozzám kegyes, hogy szívednek sokáig kedves ...

Újfent eljött a nap, amit minden évben kerülsz.
Igyekszel reggel minél később kelni,
csak hogy minél hamarabb múljon az idő.
Gondolataid próbálod terelni, sikertelenül.
Megveted mi eszedbe juttatja,
csak az a baj, hogy e nap csak erről szól,
s nehezen találsz egy elrejtett zugot,
hol még a gondolat is ...

Hűvös kezed megbénított,
A tudat idegeimbe
Hatolt, hogy gyökeret eresztél
Bennem, Hajnal. Fájó marásod

A koponyámba hasított.
Szólt az ébresztő döreje
Egy iskolai nap reggelén,
Tetten értél a szundításon.

Egy hang, mely nagyon távoli.
Nem hallom már, újonnan csengeni.
Dörgött az inkább, emlékszem...
Kellemes volt, mint a vasárnap reggel.