Mi igazán fáj: a széttört varázslat,
amely egész volt, s többé nem lehet.
Darabkáit a szél sötétbe fújja,
s visszakoldulja az emlékezet.

Koldulom én is, de velük mit érek?
Megperdülnek gerle-búgócsigák
zöld tornyokon és hangjuk hull a kékre:
mit ér-mit ér-mondd, mit ér a világ?!

Tényleg: mit ér? Tudjuk, de nem akarjuk ...

A látszatoknál színlelik: nem látják,
hogy látszatok. Elfogadják: való, -
pedig tudják, hogy felgyűlt a hazugság,
s ez százezer jelből jól látható.

Más rendszer osztott nekik diplomákat, -
s ezekre mint kerültek szégyenek?
Hálátlansággal együtt becstelenség.
Kinek Országa jött el? Kérdezed?

Én kérdezem, bár tudom: válasz nem ...

Ne áltassuk magunkat: hazaértünk,
ha fenyődíszen tükörcsend ragyog,
s itt-ott egy-egy ámító pillanatra
kissé kinyílnak lélekablakok.

Ne áltassuk magunkat: béke van már,
mert háború van, sajnos, mindenütt,
s máris elszáll angyalszárnyas varázslat,
s vaskéz-való egy-kettő szíven üt.

Ne ...

Fagy cipeli meggörbült hátán
az elhallgatott, merev utcát,
s figyeli tehetetlen isten:
lelket lehúzó szomorúság.

Szomorúság-isten, a könnyét
nem vigasztalják itt a fények:
mindent az ős HIÁBA őriz, -
közelt éppúgy, mint messzeséget.

Figyel a vers is, börtönrácsán
képzelet ül, - a Csillag álma,
de való: didergő ...

Ó, ti negyvenes, ötvenes
gyermek-évsorok! Köztetek
mi volt bánat? Mi volt öröm?
Hálás-csillagos köszönöm?

Csattogó ágak, hósubák...
Szégyeltük a kopott ruhát?
Ó, nem, dehogy! Árny, s fény szaladt.
Baj után bízó pillanat.

Mikulások, ti régiek!
Emléketek piros sziget.
Mi ragyogott most ...

Kis tér: fákkal berácsozott kalitka.
Járkálnak a fekete madarak.
Felhők alatt alkony rézszem, közönnyel, -
és készülődik sötét pillanat.

Madarak járnak, és emberek járnak, -
s azt, ami jön, nem sejti senki sem?
Rekedt hang rebben, és lehull, utána
idő bámul, s fájni kezd a szívem.

A tér-kalitkát ...