Húsvét, díszes tojás, te ünnep-emlék!
Rajtad piros, kék, szeles zöld szalad,
s nyúlszemek csodálják a víztükörnél:
felhőt siettet fehér pillanat.

Legalábbis sok húsvétom ilyen volt
alattad, álom, gyermekkori ég,
Idő, melyben táguló szív tanulta,
s tanította a Szép szeretetét.

Feltámadás? Szeretet? ...

Húsvét felé megy a táj. A magasban
siető kék, a felhő elmarad,
majd újra indul, hirtelen harangszó
kileng, lehull, mint annyi szívhez hajló,
halandó pillanat.

A tisztaság fáj, mivel télből jöttek
szeme homályhoz, sötéthez szokott,
s most barna, zöld rügyek mind fényben élnek,
s a vizek ajkán színezüst ...

Miért ígérget a Felejthetetlen
itt is, ott is, felejtő csend-kehelyben?
S a múltból volt fény mikor visszalobban
legtöbbször miért virág bánatokban?

Miért tekint az őszezüstös barka
selyme tűnődőn távoli tavaszba?
Oly gyors a kék, s felébredt tavasznépek
úgyis elűzik a volt Messzeséget!

Miért a méh, ha forgó égi kaptár
méze ...

A várótermek piszkosak, kopottak,
s nyüzsgésben is horkolnak, alszanak.
Ha fülükbe szuszog tolató mozdony,
ez nekik nem ébresztő pillanat.

Álmuk? Az ország. Most: Kifosztottfalva,
s bunkós gőggel nagyot játszó király,
balesetek között döcög a szennyes
vonat, - lejtőn nem tud megállni már?

Igen. Meg olykor ...

Mikor tél pakol, mit visz el, s a tavasz
mint érkezik meg? Annyi éven át
figyeltem, mégis, máig ismeretlen
a búcsúzó és érkező világ.

Az évszakváltás furcsa, paradoxon!
Semmit sem rejt, de titka ottmarad
nyíló kapukban, könnycsepp mosolyokban:
elbúcsúzó, s érkező önmagad.

A tél, ha rám szól, hogy írjam a verset,
nem árulja el: ...

Azt, hogy élőlény, - írtam már a versről.
Ember, - és isten egyaránt lehet.
Tetszik, nem tetszik: az érdekek szülték,
anyag forgásban, az isteneket.

Sokféle vers van. Egyik köznapoknak
emberkéje. A palack körbejár,
de nem szellem száll belőle magasba, -
hitvány lőrét fogad be a pohár.

Sokféle vers van. Egyik aszott néne.
Hímzőtűje ...