Virág velem együtt lépegetett.
A vadzab kalászfület hegyezett.
Zöld gyíkmanó surrant álomba át,
s fehér bölcsőt ringatott kék világ.

Fehér bölcsőben fények gyermeke!
Jó volna hinni: az élet mese,
minket mesél a madárszárnyas ég,
míg közelhez hajol át messzeség..

Ösvény sietett. Eltűnik a nyom
volt életekről, habár ...

A tavasz jötte mindig meglepett.
Kapuja nyílt, beáramlott a fény.
A kertben fellélegzett egy szobor,
s galamb búgott kinyújtott kézfején.

A tavasz jötte meglepett, de tán
táj és lélek fél, hogy a tél örök.
Fölém hajolt meggörnyedt ág-világ, -
de mégis vártak idő-térközök

valami szebbet. Szálltak halk neszek,
kis hang pihék a ...

Pitypang fehér gömbje elszendereg.
Felhők felé siet a sok sugár.
Fénykapuban megáll az alkonyat,
s tűnő tavasszal szembenéz a nyár.

A határban egymás mellett hever
barna és zöld: két elfáradt rokon.
Friss zöldnek erőt barna föld ad át:
magérlelőt kalászos csúcsokon.

A költővel kóbor kíváncsiság,
kivert kutya fut, mely ...

Az ünnep mindig gyorsan elvirágzott.
Aranytenger alkony lobbantott lángot,
majd kötelesség csillagútját rótta,
s halvány fehérré lett elégő rózsa.

A Te világod is bánattal telt meg,
amikor újra megláttad a kerted,
esti rigóhang árnyékokra csattant, -
s pusztult a szépség minden pillanatban?

Tettek? A ...

Álltak a fák: árnyékok egymás ellen.
Láncát vadul csörgette egy kutya.
Magányos ház félt, majd meghalt, fehéren,
s ugrott ugatás gyors ámulata.

A völgy messze volt, gőgös csúcs felettünk,
s tőlünk elhajló ösvény átadott
távozó kéket, hirtelen vöröset,
s holdat, melyen gyöngyarcú tó ragyog.

Ki hová jutott? Mára már ...

Befolyásolják az életkörülményeim a gondolataimat.
Vannak utcák, minek kövein sétálva mindig te jutsz eszembe,
vannak szobák, amik magányomba zárnak.
Vannak pillanatok, amikor megtagadok élőt és holtat, szentet és bűnöst,
Istent az összes angyalaival. Csakis a boldogságért.

És hiányzik, amikor én ...