Hangok futnak, majd egyesülnek, -
zsongás ringat csillogó csendet.
Fent felhő: tejjel megtelt emlő.
Édes lustaság oly kelendő!

Öröknek elhitt pillanat van:
Szellem alszik bezárt palackban.
S lehet: csak én? Át üvegálmon
holnapok piros tüzét látom.

Gyümölcsök érnek és beérnek,
hoznak méz sárgát, ...

Ígértem, múltkor, hogy meglátogatlak, -
s csak ünnepekkor írtam levelet,
helyette, de, lelkem mélyén, a szándék
ott volt. Ígéret hamis nem lehet, -
nálam. A "jobb későn, mint soha" mondás
(bár egy kicsit hibádzik valahol)
most előugrik tegnapi homályból,
s egy megírt vers máris feléd lohol.
A lég liheg a túlfűtött melegtől,
s én is ...

Álmaimban Kedves
újra itt vagy velem,
tegnapnak hitt emlék
szakadni képtelen;

tetten ért pillanat,
boldognak hitt évek,
- régen elfogadtam-
csak Téged idéznek.

Gondolatomban laksz,
néha még fáj nagyon,
úgy hittem, idővel
múlik a fájdalom.

Régóta ábránd vagy
mit szül a ...

A részekben lehet öröm vagy bánat,
pillanatnak, percnek bókolnak ők,
de az Egészben mindig szomorúság.
Az Egész mindig érzi az Időt.

Az életem látom részekre hulltan:
részlet sötétlik, részlet felragyog.
Olyan, mint másé: minden részleten túl
Egész legyint. Legyintek, hallgatok.

Hány mímeli: az ...

Szitakötőn nagy bronzszem égett.
Arany víz ragyogott,
de távolabb már fák temették
tegnapba a napot.

Tegnapba, súlyos kőkoporsó
mélyébe, ámde még
itt aranydús álmát ragyogta
víz, béke, messzeség.

Álltam, láttam mindkét világba:
fénylett a van, s a volt
készülőben hegyekre, vágyra
sötéten ráhajolt. ...

Megyünk-e még a roppant hegygerincen
a csillagfényes erdőkön keresztül
az ismeretlen szabadság elé?

látjuk-e még: ívén a messzeségnek
a gyöngyarany nap mint ég újabb fenyők közt
s utolsót lobban - már a tegnapé?

miénk a táj ahol vizek rohannak
végtelen kékbe kitáguló holnap
olthatatlan szomját eloltani

merünk-e majd ...