Forog kék kút színarany kereke, -
mélységből fényvíz ömlik felfele.

Fényvízben ring fehér virágú rét, -
s hány mozdulat még várja idejét!

Felhő méltóság jön, s máris megy el.
Ezüstnyárfás liget zeng, énekel.

Kit búcsúztatsz szép, tükörszemű csend, -
ezt a fényvízben ringó végtelent?

Vagy azt, ki már látja a ...

Mikor a nyár közeledik az őszhöz:
az ismerősben ott az idegen,
s hogy minden ismerősben idegen van,
észre sem vetted, - s rájössz hirtelen.

A fény kialszik, felhők összefutnak,
majd ismét régi arccal néz a nap
feléd, s a nyárban minden újraéled,
a megszokott hoz mozdulatokat.

A lombok zöldek, de színt váltott termés
magát már az ősznek ...

József Attila megírta, Barátom,
(s nem érted, vagy az értést leplezed?), -
ami VALÓ olykor IGAZTÓL távol,
s ilyen VALÓ nagyon HAZUG lehet!

Érvényes ez egész jelkép-világra:
Sarló, s kalapács, Csillag, vagy Kereszt,
Félhold, Turul, Horogkereszt hatalma.. -
felszínükön túl mélyük is keresd!

Sok példát írhatnék erre, Barátom!
Csaló ...

Fent a szürke győz a fehér szín felett, -
készül az eső. Kék selyem katángok
megérezték? Hát, úgy tűnik, hogy igen,
mert összébb zártak sziromkelyhű álmot,

de a versben még fényt kér egy lepke-szó,
s pirosat lobbant fel a pillanatban,
s hegycsúcs sziget lesz, alatta ott a mély:
fenyő sötéttel telt a völgyi ...

Cinkotán van egy kis patak:
Caprera. Átszel árnyakat,
fényeket. Nem megy messzire.
Dobog múltam gyermekszíve.
Hány év? Mit is súg? Hallgatom
egykori lélekcsillagom.

Itt fogtam csöppnyi csíkhalat
most is álló kőhíd alatt.
Hányat? Hát legalább hatot.
Az emlék visszaballagott,
mosolygott rajtam. Ó, patak,
eltűntek mind a kis halak,
egy ...

A messzeség
kék lángtükör.
Égő tűzkard
árnyékot öl.

Belenyugvó
a nyári táj,
bármi múlik,
akármi fáj.

Csend-híd alatt
vízcsík siet,
villant ezüst
pikkelyeket.

Mezőn virág,
s virágmező,
elszunnyadó,
felébredő,

s légben forog
álmos kerék:
bogár viszi
pici neszét,

s piros ...