Gyermekkorban jobb lett a kedvem,
ha az égen feltűnt felettem.
Közel volt, - s ugyanakkor távol,
mint a lélek is önmagától.

Felhő fehér arcára nézett,
lengett, lebbent, miként kísértet:
kedves nyíltság titokkal játszott,
s tavasz nárcisza kivirágzott.

Volt, hogy furcsán fekete kertben
kis kerek békét ...

A fák, bokrok, növények
álomba meredten néznek
a krémszínű, felhős égre.
Szél nincs. Csak esne már végre.

Friss a levegő. Hideg nincsen.
Egy szarka hangja reccsen.
Elmélkedem a csendes kerten
és megírom ezt a versem.

Ki verset ír, azt zavarja, ha tudja:
csak hullámhossza miatt kék a kék?
Kell a tudás, de hát a versnek olykor
száraz tény lehangoló némiképp.
Persze, tudom, hogy az Anyag az Isten,
Anyagtalant hiába keresek, -
s közben mégis az Anyag mögé néznék:
- Visszanéznek anyagtalan szemek?
Megrovom magam érte. Nevetséges!
Anyag mozgása minden ...

A rózsák tündérszép völgye
lassan megy a közeledő éjbe.
De előtte még alkony van a tájon,
ezen a kertvárosi világon.

Minden elcsendesül. A Nap már fáradt.
Lenyugodna, de még ásít párat.
Gyengülő fényét küldi e vidékre,
majd mindent befed az éj sötétje.

Az egész környék álomba szenderül.
E ...

Az emlék itt. Magasodnak házak,
fák és bokrok. Tulipános varázslat
lobbant pirosat, meg kíváncsi sárgát,
látod a Múltat, s az szívedbe lát át.
Hitted: jövőbe híd lesz minden utca,
de most könny fáradt szemgolyód befutja,
s bút visz a vér elsötétlő erekben, -
ily felejthető a Felejthetetlen?

Mint lehet ez? Ilyen múló a Szépség,
s az ...

Gondterhelten tekintek a felhős égre.
Régen volt eső. Eshetne már végre!
Szörnyű hőség szátította a tájat,
tikaksztott mindent, bokrot, növényt, fákat.


Szomorú látvány a kert szárazon.
Fény búsan világít a száradt tájon.
Megpróbáltunk magunk locsolni,
de az valahogy nem az igazi.

Bár ...