A vers olyan lény: álom köntösében
hozzád lép, mint segítő jó barát.
Ha te írtad, akkor sem csak te írtad,
mert veled együtt írta a világ.

Ha nem te írtad, akkor is barátod
éppúgy lehet, ha szembenéz veled,
s nem hízeleg semmiről, senkinek sem, -
szavában ott igazság, becsület.

A vers követte sorsom volt örömben,
s bánatok kék ...

A Sziklakéz készült: a mélybe lökjön,
halál-varázsba, mert felébredt élet
valónak nem kell, - nem bírja a jármot,
és megvet minden látszat-messzeséget.

A szeretet? Az ismert-ismeretlen.
Érzés. Fáj, ha van. Akkor is, ha nincsen?
Érdek-szeretet számító ajándék, -
s végül mit vált ki színlelő szívekben?

Hát itt éltem? Vagy hazám ...

Az ősz első jele az, mikor átnéz
kék szem a kéken: csend, s bánat, hallgatag,
visszanéznek, elmúláson tűnődnek,
s könnycseppesek kimondatlan szavak.

Én is tűnődöm ilyenkor. A Szépség
köntöse alatt félénk táj szíve fáj.
A költő lehet, hogy szavaknak isten, -
valóságnak csak száműzött ...

Neked írom, a "Szépség Koldusának".
Volt országodban koldus lett a Szépség.
Olykor eltévedt álmod volt az Isten, -
de a lelkedben vágy feszült, merész ég.

Minek írom? Hazád nem volt. Neked sem.
Képzelt tájaid hitted el Hazádnak.
Reménykedik a jót akaró Költő, -
míg a sínekre nem löki a ...