Ich denke dein, wenn mir der Sonne Schimmer
Vom Meere strahlt;
Ich denke dein, wenn sich des Mondes Flimmer
In Quellen malt.

Ich sehe dich, wenn auf dem fernen Wege
Der Staub sich hebt;
In tiefer Nacht, wenn auf dem schmalen Stege
Der Wandrer bebt.

Ich höre dich, wenn dort mit dumpfem Rauschen
Die Welle steigt.
Im stillen Haine geh ich oft zu ...

Mostanság, életem alkonyán
többször kopogtattam a pokol
és a mennyország zárt kapuján,
miután nem vagyok sem forró -,

sem hidegfejű, a végletek
embere sem, bebocsátásig
nem jutottam el, a végzetem
szüleim eltávozásáig

csendben figyelt, később már jelzett,
dörömbölt, lelkemben, ...

Régen fontos voltál,
vágytam az ittléted,
hideg télben napsütést
sugárzott a lényed.
Elmentél csendben, eltűntél,
távolléteddel büntettél...
néma voltál, szótlan,
az idő lassan múlt,
feledéssé fakult
emléked porba hullt.

...Miért jöttél vissza...
már nem vártalak, ...

Hagytam szabadon
látóhatáron repülni.
Nem zsinegeltem össze
törékenynek tűnő szárnyait.
Felnézek a csodálatos
a ...

Laza porcukorként fedi az esti tájat
a fehér hó, amelyen a komor, kopasz ágak
némán mutatnak az éji égbe sötét utat.
Csend van. Hófelhők takarják a csillagokat.

A házak fényes ablakai e tájra néznek,
majd lassacskán kihunynak mindenütt a fények
és átadja magát a világ a téli éjnek,
a

Olvasták: 636

Béke,