Valahogy elkerülnek minket a szép napok,
valahogyan eltáncoltak előlünk a remények,
valahogyan lassan üresek lettek a lapok,
régi régi megsárgult borítékok ridegek, kemények.

Valahogyan minden mondani valónk elfogyott...
Valahogyan nem maradt már több becéző szó...
Valahogyan minden szép régi emlék megkopott,
talán elmondatott már minden ...

Nincs már itt semmi,
még a csönd sem mi eddig lágyan átölelt,
már nem szól senki,
nem biztat szó, mi eddig átlag fölé növelt.

Talán ennyi vagyok,
vagyok amennyi vagyok azt nem tagadom,
minden amit kapok,
minden mi lényegem azt most neked adom.

Jöjjön bár fagyos tél,
ködös, rideg, zimankós, fázós hajnalokon,
midőn az idő ...

Egy valaki volt ki igazán szeretett,
ki miattad sokat szenvedett.
De te nem tudtad ezt értékelni,
az életedet szebbé tenni.
Megszoktad s elfogadtad a rosszat,
lemondtál már arról, hogy találhatsz még jobbat.

Valahol messze, messze
mindig elindulok ha leszáll az este,
bolyongok a sötétben elveszve,
egyre csak az arcod keresve.

Emléked előttem lebeg,
gátolja, hogy felejtselek.
Sorsunkból már nincs kiút,
kapcsolatunk már csak múlt.

Sötét árnyékok előttem remegnek,
egyre csak rajtam nevetnek,
kihalt táj hova vezetnek,
hol ...

Őrangyal ki vigyázta eddig álmom,
elengedte kezem, vissza hiába várom.
Elhagyta ezt a világot,
hol annyi bűnt és fájdalmat látott.

Olyan helyre távozott hol nyugalmat találhat,
hol nem kíséri tovább útján a bánat.
Hol nem érheti több fájdalom,
hol nem látszik rajta a szánalom.

Elment és magával vitte jóságát,
lelkének ...

A csalódás házában sűrűn vendég a fájdalom,
mindent átható csend, szinte már csak ezt fájlalom.

Pergő könnycseppek, szem nem marad szárazon,
ki ide be tér, arcára fagyva ott van, ki ül a szánalom.

Félhomály honol, lassan érkezik tépázott szárnyakon,
le ereszkedő bűntudat, akár a pók vékony szálakon,

kúszva ismét csak belém ...