Ólomsúly koppan léleksebemre
emléked nagyon felkavar,
fázósan rándul össze az este,
jótékony homály eltakar.

Mikor elmentél, csak álltam némán,
vártam egy jelre csendesen,
sokat tűnődtem a sors szándékán,
azóta gyakran könnyezem.

Álmodom még a régi időkről,
lelkemben nagy a zűrzavar;
villanó kép egy elmúlt-jövőről, ...

Fájó szívvel gondolok reád,
nem ismertem jobb édesanyát.
Jóra, szépre megtanítottál,
ha elbuktam felállítottál.

Becsülettel élted életed,
és ez is lett a te végzeted,
családodnak adtad mindened,
feláldozva beteg szívedet.

Állok a ravatal közepén,
Jó Istenhez imádkozom én,
hallgassa meg az én szavamat,
adja vissza ...

Kút-mély a csend,
kiáltanék,
nincs vége még,
nincs vége még!
Lelkem ma egy
romos halom
gyötör a kín,
csak azt tudom.

Még bánt a hang,
úgy fáj a szó,
titkot tudó,
csend forgató.
Belém karmol
a fájdalom,
nem akarom,
de fáj nagyon!

Csordul a csend,
bánat-patak,
keserű ...

Hétfő este mikor a Hold fent ragyog az égen, üzenetem remélem az ágyban talál éppen.
Üzenet melyben egy fiú jó éjszakát kiván, és csókkal enged el, tovább az álmok útján.

\'Míg az ember boldog nem volt,
Addig meg nem halhat.\'
Peremartonit idézem:
A színésznőt, - a halhatatlant!

Egy kisfiú meghallotta,
Kezében volt a lant.
Szépen csengőn dúdolgatta,
Hangot talált a hang.

Ám, a lányok kigúnyolták,
Ricsajozva kicsúfolták!
\'A széllel szemben vándorolt\',
Bródy - nótára ...

Találsz a szívemben még helyet,
de már nem ejthetsz mély sebet.

Szépen begyógyult hiányod,
mert azt sikerült kivárnod,
hogy homály fedje be emléked,
(beletörődtem: megérted?)
nem hull könnyem már teérted.

Későn jöttél, hogy vigasztalj,
túl soká vártál a vigasszal
ahogyan múlt a bódulat,
világos lett pár ...