\'Míg az ember boldog nem volt,
Addig meg nem halhat.\'
Peremartonit idézem:
A színésznőt, - a halhatatlant!

Egy kisfiú meghallotta,
Kezében volt a lant.
Szépen csengőn dúdolgatta,
Hangot talált a hang.

Ám, a lányok kigúnyolták,
Ricsajozva kicsúfolták!
\'A széllel szemben vándorolt\',
Bródy - nótára bukdácsolt.

\'Az évek jöttek, teltek- múltak\'...
A lányok, érett nővé formálódtak.
Közben a kisfiú is felnőtt lett,
Kereste a szerelmet.

Számára, - a szerelem Éj maradt,
Nem ébredt rá pirkadat!
Így lépett be az öregkorba...
Nincs mellette kis unoka.

Most, visszagondol egy kisfiúra,
Ki a bálokat otthagyva,
Könnyes arcát
Puha párnájába fúrta.