Ha ez a kis ösvény
Tefeléd vezetne-
Elmennék én rajta
Sűrű, mély erdőbe...

Ha ez a kis patak
Felőletek jönne-
Elmennék én oda:
Patak forrás-tőbe.

Ha ez a fénysugár
Szemedből ragyogna-
Mennék s kérve kérném:
Ragyogj rám ragyogva...

Ha ez a kis virág
Szerelmünkért nyilik:
Mondom, hogy csak ...

Elmentél, s én még érzem húsodat
Körmeim alatt a véred megragadt
Simogatnálak de nem teszem,
Mert uralkodik rajtam a félszem
Félek újra bántanálak, elveszítenélek,
De így, most, nincs mit vesztenem
Elmentél és Már nem vagy velem,
A fájdalom, s a kín megesz eleven.

Várom kopogásod, hallom susogásod,
Nem jössz tudom, és ez fáj ...

Így kell vége legyen, mert Te ezt akarod,
Mi lelkemben uralkodik, az nagy fájdalom.
El kell engednem, kit legjobban szeretek,
Kit életem végeig nem feledhetek.

Gyáva, idióta, szerencsétlen, szánalmas,
Ezek a Te általad gondolt megvető szavak.
Egy másik álmot kergetsz immár, melyben
A vonat megáll, s máshoz felvesz.

Őrület, mi történik ...

Felednem kéne már, hogy itt voltál velem,
S nem gondolni arra, mit jelentesz nekem.
Hisz tudom, hogy enyém már soha nem lehetsz.
Tiéd a szívem, de minek, ha nem szeretsz?!
Pedig még azt mondtad, ha nem is hiszed el,
Kulcsoddal kezemben sosem veszítlek el,
Mert szívem láncának utolsó láncszemét
A kezedbe adtam, s a lánc másik felét
Megtartva ...

Fekszem, mozdulatlan, szótlanul, egyedül,
Csend és a magány, mely rám tör szüntelenül.
Százszor elképzeltem, milyen lenne újra,
De csak hagyom magam a semmibe hullva.
Nézem az ágyamon rég kihűlt helyedet,
S szinte látom zölden csillogó szemedet,
Ahogyan néztél rám, megfogtad a kezem,
És hogy sose hagysz el, ezt ígérted nekem.
Tudom, nincs, ...

Múljon a fájdalom, hiszen múlnia kell.
De én még mindig nem felejtettelek el.
Ha véletlen látlak, vagy meghallom neved,
Úgy dobog a szívem, elhinni sem mered.
Már nem vagy itt, s többé nem csókolod a szám.
Nem fogod a kezem, s már nem is nézel rám.
Csak néhány kép maradt, ami még bennem él,
Szívem új holnapot veled már nem remél.
Eldobtad, ...