Ne bújj,ha fáj,
Ne fèlj csak èlj,
Most kell, hogy álj,
Ő, nem kell ,hogy lèpj.

Öleld meg ès bújj hozzá,
Ez a napod teszi jobbá,
Lèpned kell, lègy merèsz,
S meglátog, bármit elèrsz.

Mèg ha szíved fáj is,
Hívd ès ott lessz már is,
Ha tènleg szeret, nem hagy el,
Ha elhaj, meg nem èrdemel.

Nem fontolgattad, nem latolgattad

gondolataidban a szerelmet,

minek is mérlegelted volna, bajnak?



De, annak tüze perzselt szíveket,

erősen látszó szálak hasadtak

széjjel, s csak gyűjtötted a híveket.



Mégis egyre a Szüzet akartad,

helyette tolultak az egyebek,

ördögnek a lelked eladhattad...

...

Egy gimnáziumi osztálytársnőmmel

futottam össze a Duna Plázában,

egykori gyönyörűszép szeretőmnek

(kit én hagytam faképnél, s hálátlan



fráternek tart azóta) sűrű könnyek

jelentek meg kék szemében. Erősen

átölelt és elcsukló hangon összes

bánatát rám öntötte. - Látod, szörnyen



nézek ...

Nélküled olyan az életem
Mint kiszáradt tó a réteken
Mint legelésző csontvázak
Megsárgult, kiaszott legelőn

Olyan vagyok mint a hó nélküli tél
Mint a tavasz virágok nélkül
Mint az eső felhő nélkül
Mint szerelemünk csókok nélkül

Olyan az életem, mint a sótlan leves
Bár meggyötört a sivár szerelem
Én mégis boldogságom ott ...

Ős i fény,
hűvös táj.
Ez a fény
dermedt már.

De ha csak
a fény hűvös,
nem nagy baj.
A szív ha hűvös,

ezen már
nem segít
itt semmi már
nem melegít.

Múlik a szerelem, mint a röpke idő,
Csak az emléke marad, az is oly távolinak tűnő.
Tegnap boldog voltam, mára, csak a kesergés jutott,
Ha szerelem volt, így el nem múlhatott!
Nem volt más csupán mint egy álom,
És, hogy felkeltem már nem is bánom,
Szárnyaltam az érzésekkel mosolyal arcomon,
Csak azt akkarom, hogy a remény megmaradjon,
Hogy szívem ...