Kérdezni is merek még, - s válaszolni.
Nagy börtönöm darabka végtelen.
Az Anyag iránt sincs bennem csodálat,
de, kelletlenül, létét elismerem.
Nem úgy, miként a szemforgató népség
ismeri el teremtett Istenét
önérdekből, szokásból, gyávaságból,
és magába rejt szomorú mesét,
miközben tudja (vagy a mélyben sejti):
minden anyagból, tüzes ...

Az igaz mese a valóság álma.
Hold dajkája, majd napkelte szíveden,
ha hajnal jön, az ébredő világgal,
madárhangokkal, fény-ékszereivel,

s kezéből máris gyöngy gurul az égre,
ezüst vizekben megfürdet aranyat,
s szívet dobbantó gyönyörű varázslat
az ég felé visz földi csillagokat.

Azt a mesét tisztelem, melyben Jóság,
de ...

Erdőben jársz? Múltban, s életedben,
mit élsz, körülvesz a volt és jelen.
A fenyőkön komor zöld ott tűnődik,
s tölgyek törzsén érdes történelem.

Egymáshoz érnek szinte észrevétlen
kis és nagy világok, míg int a nap,
s árnyékok elhevernek, lopakodnak,
majd vörös szín jön, hív csillagokat.

Egy-egy madár száll: csőrén csöppnyi ...

A rózsaszirom hangok
ébredeztek, s a múltnak
csillagai pirosan,
vörösen mind kigyúltak.

Gyönyörű Napkelet volt.
Kézfogása az Égnek
Földdel, s elképzelt ember,
értelmesebb, merészebb,

megállt a Folyó partján.
Víz és fény egybeolvadt,
majd gyöngy-varázstükörben
dalt csillogott a Holnap,

Holnap, mit el nem érek,
Hazám, ...

Az ünnep mindig gyorsan elvirágzott.
Aranytenger alkony lobbantott lángot,
majd kötelesség csillagútját rótta,
s halvány fehérré lett elégő rózsa.

A Te világod is bánattal telt meg,
amikor újra megláttad a kerted,
esti rigóhang árnyékokra csattant, -
s pusztult a szépség minden pillanatban?

Tettek? A vers, ha szól is, tehetetlen?
A világ ...

Az égen fehér bárány, -
szél vitte áldozat:
a zöld feletti kékben
lehet, hogy önmagad?

Tavon tükörtánc indul,
s parttól partig világ
vidámít látszat felszínt, -
s ki az, ki mélybe lát?

Csendre hangcseppet hullat
madárszemű jelen, -
de párolgó varázslat
nevet könnyeiden.

A költő kicsit isten?
Megáld új ...