Nagy lendülettel megindultam én
a tettekkel telt munkás napok viharos tengerén.
Az életemet én így képzelem:
nekem jó család és egy jobb munka lételemem.

Kóborol a lélek, szeretetre vágyik,
az igaz szeretetre, mely nagy baj, ha hiányzik.
Szép, szép a szeretet, de az ember szinte fázik,
ha az őszinte viszonzás teljesen hiányzik.

Hallgatom Heine sorait,
bölcsen magvas gondolatait.
,,Iszom\\\" Hine szép sorait.
Versei közöttünk ívelő híd.

Okít a szépre, okít a jóra,
gondolkodtat, tanít minden sora,
bölcsességre, bölcs szigorra,
int németes pontosságra.

Felhív józanságra,
tért nyit szívjóságra,
buzdít bátorságra,
erőt ad a mára!

A tó opál kékjét az ég oldja.
A zöld tájat a Badacsony kúpja zárja.
Vadkacsa hápog hangosan a nádasban.
Kis hajónk a víg habokat fürgén szeli.
Egy sirály a mólón szárnyát verdesi.
Ma reggel eleség nem jutott neki,
de kedvét az neki cseppet sem szegi.
Fölszáll és a tó felett a vizet nézi.
A Nap a szellővel a tónak üzeni:
napnyugtakor ...

Soha nem uralkodhatnak rajtunk a tárgyak!
Kizárólag mi lehetünk rajtuk az urak!
A gondolatot szolgálják, hisz ők az utak,
amelyen agyunk más emberbe áthat!

Bár könnyíthetik az életünket,
de megszerzésük végcélunk nem lehet!
Kellenek, hiszen szolgálnak minket,
és velünk együtt az életet!

A lehűlt levegőnek már borotvaéle van,
a gyengülő Nap az ólomszürke felhőkbe bújt.
Az erős szélnek már harapós kedve van.
A sárga avar az őszi eső sarába hullt.
A felhős időnek már gyanúsan hószaga van.
A Természetnek nyugalma csak látszólag van,
hiszen az új Tavasszal a szél már új életre fúj!