Húsvét felé megy a táj. A magasban
siető kék, a felhő elmarad,
majd újra indul, hirtelen harangszó
kileng, lehull, mint annyi szívhez hajló,
halandó pillanat.

A tisztaság fáj, mivel télből jöttek
szeme homályhoz, sötéthez szokott,
s most barna, zöld rügyek mind fényben élnek,
s a vizek ajkán színezüst ígéret,
mely eddig ...

Burka lehullt,
s diószem itt,
issza őszi
csend cseppjeit,

s levélpárnán,
mely sárga-zöld,
szelíd barnán
rád szól, köszönt:

- Fent voltam én,
most lent vagyok.
Fent a csillag
most is ragyog,

mert magasban,
ott égi ág,
s nem leng, - az már
másik világ!

Érlelt a nyár,
az ősz elért,
sors-koppanást
rám ...

Halála után teljesen, egészen csak azt felejtjük,
ki úgy élt, hogy ne legyen fele szívünk!
Kit életében is őszintén szerettünk,
az halála után is itt marad velünk!.

Búcsú pillanat ez most.
Drága jó Nagymamát Charon ladikja
Viszi már Styx vizén a sötét Hádeszba.
Óh, hányszor hurcolta kezébe lámpáját,
Míg fáradtan vonszolva csoszogta fájdalmát!
Ilyenkor elnéztem, s nem hittem sosem,
Hogy jön még oly idő, amikor elvesztem.
Félhomályos szobájában ágyához odaért,
Kibontotta haját, s ...

Gúzsban göngyölve
hajléktalanságában,
haldokló hang
riadtan rikkantva
a parki padon,
mintha minta-emberként
magába mormogja:
ó, mint kuvik, kínok közt
repülnék reménykedve
életem éles
percének peremén,
véres verejtékem
még ha megadja
elmulasztott életem,
élnék egy éjszakát,
itt időznék
szenvedésem szennyes
léha ...

Botorkálva, elűzöm a zajt...

Temető csendje karjában tart.

Síri csend lelkemben motoszkál,

ott semmit, csak fájdalmat talál.


Szikár föld sárgán magaslik ott,

hol földgyomra nyelte koporsót,

mely búcsút vett a földi élettől,

s az édes családi fészektől.


Szorosan markolom a keresztet.

Érzem a hozzám ...