Botorkálva, elűzöm a zajt...

Temető csendje karjában tart.

Síri csend lelkemben motoszkál,

ott semmit, csak fájdalmat talál.


Szikár föld sárgán magaslik ott,

hol földgyomra nyelte koporsót,

mely búcsút vett a földi élettől,

s az édes családi fészektől.


Szorosan markolom a keresztet.

Érzem a hozzám simuló szelet...

Vágyok egy féltő ölelésre,

s azokra az apró szemekre.


De csak hideg szél karol, s a csend,

mely mégis oly érzékien leng,

ringatja könnyeim jajszavát,

s a lelkemben imára talált.