Mi igazán fáj: a széttört varázslat,
amely egész volt, s többé nem lehet.
Darabkáit a szél sötétbe fújja,
s visszakoldulja az emlékezet.

Koldulom én is, de velük mit érek?
Megperdülnek gerle-búgócsigák
zöld tornyokon és hangjuk hull a kékre:
mit ér-mit ér-mondd, mit ér a világ?!

Tényleg: mit ér? Tudjuk, de nem akarjuk ...

Siri csend, mi uralja a temetőt.
Lassú lábnyomom, halk szó, döbbenet
a szívemben, belefúródva cseppenként
fájdalmam adagolom percekbe, lakóként.

Sir-halom nehéz fala közt bölcsője
Isten tenyere, párnája a keresztje.
Szorítom a fejfát, míg tenyeremben
könnyeim nem tündököl vérezve.

A csendben röppenő hang fülembe lép.
Madarak zaja ...

Zokog az őszi eső.

Elnémult a temető.

Szívem hangja trappol már

fel a kereszt fejfáján.



Elázva, fájdalomban

lépdel már bánatosan

a meggörbült szempillám,

könnyeimnek panaszán.



Sóhajom már nem érzem

mint szorítom keresztem,

mert ajkam csüng a csendben,

nevét kiáltom az ...

Búcsú pillanat ez most.
Drága jó Nagymamát Charon ladikja
Viszi már Styx vizén a sötét Hádeszba.
Óh, hányszor hurcolta kezébe lámpáját,
Míg fáradtan vonszolva csoszogta fájdalmát!
Ilyenkor elnéztem, s nem hittem sosem,
Hogy jön még oly idő, amikor elvesztem.
Félhomályos szobájában ágyához odaért,
Kibontotta haját, s ...

Csókom hagyom a kezem ráncán.
Megdermedt a perc mozdulatán.
Fehér fátyol borítja arcod,
megáll az idő, s a mosolyod.

Szívem összeszorul torkomban.
Lüktet a testem fájdalmában...
Ordít lelkemig, hogy senki ne hallja,
s kezem kihűlt kezedet tartja.

Életed útját a halál karma
megfojtva a kezembe adta.
Hadd lássam, hogy már nincs ...

Szentképekről ideszöktek a felhők,
s az ablakban fehér romantikájuk.
Itt csillogtatják ájtatos ezüstjük,
majd fenyegető szürke jön utánuk.
A Duna lent, lomha, felszíne, s mélye,
mint annyiszor, mindenbe belenyugvó.
Látszat csupán megfontolt bölcsessége,
s közönnyel hull rá megtévedt harangszó.
A Nagy Bábjáték mindenütt hasonló,
s most ...