Azt hiszed van időd, hogy az élet végtelen,
hogy a perceid nem fogynak el hirtelen.
De a sors fonala vékony, az ember védtelen,
a ma délután már emlék csupán, mert az idő rohan szüntelen.

Nem a drága luxus, nem az arany és gyémánt,
a család és barátok ölelése, amit a szíved úgy kívánt.
A megbocsátás, ami a szívben igazán ég,
az az igazi kincs, ami velünk tovább él.

Merj élni, merj szeretni, ne várj az alkalmas percre,
hallgass az érzéseidre, bízd rá a szíved a csendre.
A gondolat a fejedben, hidd el, csupán a kezdet,
légy boldog, nevess sokat, s dobd el a nehéz terhet.

Engedd el a terheket, dőljenek a falak,
nevess tiszta szívből, add bátran magad!
A hibák súlya, a kimondatlan szavak,
mint régi könyvek, miket őriznek a falak.

A remény a legszebb, egy igazi győzelem,
hogy itt voltunk és éltünk, ez tiszta érzelem.
Szerettünk, nevettünk, a lelkünk boldogan dalol,
mert ez az a kincs, mit tőlünk senki el nem rabol.