Hírklikk.hu
Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Lucy Howard-Lion verse

Beküldve: 2026.01.02.
Ennyien olvasták eddig: 3
A keleti határ, a pokol kapuja
Évek óta csak menekülök az élettől.
Menekülök még az árnyékomtól is, hogy ne találjanak rám.
De ez már a múlté – évszázadok óta a sötét semmi az otthonom.
Ez az én életem, ez az én büntetésem.
Sosem nyugvó ébrenlét, harc minden holnapért.
Mit követtem el, hogy mindenki holtan akar látni?
Minden négyszáz év után újraéledek, és az állapotom csak romlik.
Rossz a hely. Rossz az idő. Förtelmes büntetés.
Azt mondják, az ember földvilági – de én tudom: alvilági teremtés mind.
Az őrangyalok okolnak, mert Királynőjük kimentett a halálból.
Ez az én bűnöm: az angyali kegyelem.
A büntetőim pedig a mohó emberek, kik csak a hasznukat nézik.
Rossz hely. Rossz idő. Förtelmes büntetés.
Kegyetlen halál, ezernyi szenvedés.
Megjártam már a poklot, de sose vigasztalt senki.
Csak a halál suttogott nekem: biztatott, hogy nemsokára vége lesz.
Sokan hiszik, hogy ez a hely a paradicsom.
De ez nem a paradicsom! Ez itt a keleti határ.
Itt a paradicsom egy bomba, amely széthasítja a téglát,
és könnyet csal a szemedbe, miközben rázkódnak a falak.
Ahol az ellenség szétszaggat és sorsodra hagy,
ahol a kötél a húsodba vág, és a görcs rántja össze a végtagjaid.
Ott, a mélyben nincs paradicsom, csak az öreg ördög és tüzes vasai.
A porból most egy ócska fotó repül fel:
Én és a katonatársaim. Mögöttünk a pajzs, a kard és a Főnix.
A Királyi Had – a világ legerősebb csapata volt,
míg el nem nyelték őket a kegyetlen lángok.
Nekidőltem a roskadozó falnak.
Tudtam, hogy a nyomomban vannak, mégsem érdekelt már.
Könny csordult a szememben, s felidéztem a régi, gyönyörű emlékeket.
A házunkat. 1914. július 28-át.
Mikor bomba hullott ránk, és a romok alá temetett mindent.
A családom elhunyt. Csak hűséges állatom, a fehér oroszlán védett
két hétig a szörnyektől, míg rám nem találtak.
Végigpergettem az első kitüntetésemet, az első küldetésemet;
úgy úsztak el előttem a képek, mint mozi a diavetítőn.
De most felálltam. Végre nem bujkálok tovább.
Menekülni sem fogok már.
Végre kiállok magamért, harcolok a saját erőmmel,
míg végül a pokolba nem kerülök.
Nem félek többé, képes vagyok megvédeni magam,
és szárnyalni fogok – szabadon, mint egy angyal.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Facebook
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére