Hírklikk.hu
Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Pogány Géza versei

Pogány Géza (398)
1032 
120 
Érzelmeinkből, kétségeinkből táplálkozó gonosz szörnyeteg,
mely időnként felszínre tört és mindent tönkretett.
Félelmeinkből táplálkozó gyilkos fenevad,
elrabolja minden álmodat.

Egymás ellen fordít embereket,
elrabolja tőlük a szeretetet.
Kihasználja és kiforgatja vágyaid,
rémálommá változtatja álmaid.

Egy ...
Olvasták: 379
Részletek
Az Ön versének a helye...
162 
Csak te vagy ki tudja,
ám soha el nem mondja,
senkinek sem azokat a dolgokat,
szenvedtél miattuk már túl sokat.

Elhiteted magaddal, hogy meg sem történtek,
azok a dolgok melyek lelkedben égnek.
Szótlanul benned azonban tovább élnek,
lelkedből lassan minden jót kitépnek.

Attól, hogy nem tud róla senki más,
és nem hangzik el soha ...
Olvasták: 487
Részletek
151 
Egy kis parkban, hol virágzott az orgona,
ott mondtad el, hogy nem szeretsz és nem is szerettél soha.
Könnyes arcomra aztán egy csókot nyomtál,
búcsút intettél, nem szóltál csak elfordultál.

Én néztem, ahogyan eltűnsz a fák mögött,
és a felismerés kardja a szívembe döfött.
Mindaz mit a szerelemről hittem, tudni véltem,
romba dőlt ...
Olvasták: 444
Részletek
121 
Mindenütt ott van körülvesz minket,
idővel elrabolja tőlünk féltett emlékeinket.
Ahogy az idő elmúlik felettünk,
lassan mindent mit átéltünk elfelejtünk.

Áldás ez vagy kegyetlen átok?
Döntse el mindenki maga, ezt bízom rátok.
A felejtés áldása nekem nem adatott meg,
ezt az érzést nem kívánom senkinek.

Minden emlék, legyen az ...
Olvasták: 393
Részletek
151 
Tudod-e, hogy mi a fájdalom?
Tudod-e, milyen az én bánatom?
Képzeld el milyen érzés lehet,
ha elhagy az, ki azt mondta szeret.

Képzeld el mit érezhet egy ember,
ki szeretni többé már soha nem mer,
kinek nélküle tovább szíve sem ver,
mégis elmegy, mert mennie kell.

Elmenni onnan hol boldog voltál,
elhagyni azt amiért még ...
Olvasták: 432
Részletek
164 
Amikor szüksége volt rám én mellette álltam,
hosszú évekig rá oly türelmesen vártam,
lelkének törékeny világát őrangyalként vigyáztam,
a jobbik énemet mindig ő benne láttam.

Végül mégis elárult az ki számomra szent,
kitaszított szenvedő lelkemben felborult a rend,
hangjának lágy bársonyát elnyomja a csend,
fáj, hogy ez neki semmit ...
Olvasták: 434
Részletek
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Facebook
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére