Még emlékszem mikor csókkal ébresztettél,
azért kicsit talán mégiscsak szerettél.
Mióta elhagytál én két lépéssel mindig nyomodban járok,
nyugalmat én azóta nem találok.

Még emlékszem mikor átöleltél,
még emlékszem mikor mellettem ébredtél.
Még emlékszem arra is mikor elmentél,
még emlékszem örökké bennem él. ...

Városokat építünk majd döntünk romba,
civilizációkat taposunk bele a porba,
miközben a trombiták hősi indulókat fújnak,
szerte a világban gyilkos háborúk dúlnak.

Verseket írunk, melyek a szeretetről szólnak,
dalokat, melyek kedves bókokat szórnak.
Festményt alkotunk egy darab vászonból,
jövőt építünk pusztán édes ...

Képzeld el, vajon mit érezhet az,
kinek lelkében soha nem jön el a tavasz.
Szívében örök fagyos tél tombol,
tudja jól rá senki nem gondol.

Tudja jól, nem számít senkinek,
nem tud örülni ő már semminek.
Képzeld el, milyen lehet mindig egyedül élni,
a jövőtől félni, mindig csak magányra hazatérni.

Tudni azt, hogy rád senki sem ...

Az otthonod ott találod ahol a szíved van,
hol lelked békét és nyugalmat talál,
ezért vagyok én hontalan,
haza nem térhetek soha már.

Csak bolyongok egyedül a világban,
szeretetet nem kapok sehol,
szívesen maradtam volna a házban,
hol gyermekként felnőttem egykor.

Ám úgy hozta a sors a végzet,
hogy el kellett ...

Sötét van rideg, nyirkos lelkemben már megint,
hirtelen újra tél lett üressége szemembe tekint.
A magány mely lelkembe írja bánatos hangját,
utamon társamul szegült felvillantva haragját.

Távolodom ismét egyre csak messzebb jutok,
ameddig bírja a lábam sebesen addig futok...
S midőn vállamra telepszik fáradt gondolatom,
egyre nehezebbé válik ...

Tudod az orvosok azt mondták nekem,
hogy soha nem lehetsz már velem.
Azt mondták hagyjalak békében elmenni,
ne reménykedjek, próbáljak inkább feledni.

De én nem hiszek nekik,
tudom jól csak a dolgukat teszik.
De én még nem adtam fel a reményt,
hiába mondják: Nem menthetjük meg szegényt.

Szerintem te csak alszol,
lelked még belül ...