Hogyan múlhat el a szerelem,
egykor volt őszinte, mély érzelem?
Mely nélkül nem tudtuk volna elképzelni életünk,
most mégis reggelente napról napra úgy ébredünk,

Hogy nem érzünk már semmit iránta,
nem fáj már nekünk kedvességének hiánya.
A magány minden érzelmet megölhet bennünk,
ürességet hagyva maga után, felemésztve ...

Egy nyári éjszakán ültem kint a padon,
rád gondoltam, mert hiányzol nagyon.
Egy nyári éjszakán, arcom lágyan simogatta a szél,
rám borult, körülölelt az éj, a magány lassan utolér.

Lassan megértem, hogy minden utamon ezután nélküled kell végigmennem,
minden percemet nélküled kell élnem. Lassan már értem.
Ami bánatom, nem oszthatom ...

Miért a sok szép szó, ha mind hazugság,
nem volna tisztább az őszinte igazság?
Miért a sok kín, a szenvedés, a bánat?
Hidd el a sok megtört, hamis álomnál jobban ez sem fájhat.

Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy már nem szeretsz,
őszintén elmondod, ez a legkevesebb mit megtehetsz.
Elviselném én, legyen az élet bármely mostoha,
csak ...

Mindenki akit eddig szerettem,
kikkel őszintén sokat nevettem,
most ítéletet mondanak felettem.

Mind mire oly sokat törekedtem,
munkám gyümölcsét helyettem,
most más aratja le, elégedetten.

Legyen velem bármely kegyetlen,
mindazok, kiket annyira szerettem,
nem látnak majd kedveszegetten.

Talán kicsit tapasztalatlan ...

Akkor is ha az emlékek múlnak,
ha a fák levelei örökre lehullnak.
Akkor is ha megfagy majd minden,
ha jégkorszak dermeszti meg szívem.

Akkor is ha rám szakad az ég,
ha elsorvad minden mi szép.
Akkor is ha a madarak többé nem szárnyalnak,
ha a tavak majd mind kiszáradnak.

Akkor is ha megszűnik minden élet,
ha egyedül hagy engem minden ...

Mint víz a partot,
mint csend a hangod,
mint felhők az eget,
én téged úgy öleltelek.

Nyomot hagytál bennem,
mint víz a tűzben,
mint szivárvány az égen,
lelkembe festetted szépen.

Édes álmaid, mint szűz hó,
végtelen hegyek ormain leolvadó,
csendes patak partján odafenn,
hol ember fia még nem járhatott ...